Bemutatkozás
Kártérítési specialisták a belváros szívében. Tel: 238-0372
A Pörzse Ügyvédi Iroda Budapest szívében, a Margitszigettel szemben fekszik, a Parlament szomszédságában. Irodánkat 2003-ban Dr. Pörzse Tamás ügyvéd alapította.
A kártérítési Pörzse ügyvédi iroda széles körű szolgáltatásokkal és jogi megoldásokkal áll Ügyfelei rendelkezésére.
Elkötelezett ügyvédekként mindig szem előtt tartjuk Ügyfeleink igényeit, és mindent megteszünk, annak érdekében, hogy elégedettek legyenek. Az ügyvédi Iroda alapításakor vezérelvünk az volt, hogy hatékony, magas színvonalú jogi szolgáltatást nyújtsunk, úgy, hogy közben gyakorlatias és ügyfélközpontú megoldásokat ajánlunk. Célunk hosszú távú ügyfélkapcsolatok kiépítése, aminek megvalósulására büszkék vagyunk.
A Pörzse Ügyvédi Iroda teljes körű jogi szolgáltatást nyújt magyar és külföldi Ügyfelei részére, legyenek akár magánszemélyek, akár a gazdasági élet résztvevői.
Irodánk az egyik vezető a hazai kártérítési jog, biztosítási jog és a közlekedési büntetőjog területén. Munkatársaink a jogi tanácsadás, az okiratok szerkesztése és a perbeli képviselet területén is szakmai tapasztalattal és naprakész tudással rendelkeznek.
Megbízás esetén mindig mérlegeljük az elvégzendő munkák reális eredményeit, mennyiségét és várható költségeit is, ezután vállaljuk el, és teljesítjük. Munkatársaink a magyar nyelv mellett angol, német és orosz tárgyalási szintű nyelvtudásuk révén hatékony jogi tanácsadást nyújtanak.
Ezt a honlapot a Pörzse Ügyvédi Iroda a Budapest Ügyvédi Kamarában bejegyzett iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Www.Magyarugyvedikamara.Hu honlapon találhatóak meg.
Az alábbiakban Irodánk fő profilját, a kártérítési jogot ismertetjük Kedves Látogatóinkkal.
Kártérítés
A kártérítés általános szabályai
339. § (1) Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
A polgári jogi kártérítési felelősség egy - és talán a legáltalánosabb - a polgári jog által alkalmazott szankciók közül. Mint szankciónak természetesen célja egyfelől, hogy megbüntesse azt, aki a társadalom által károsnak ítélt cselekedetet hajt végre. Ugyanakkor a kártérítési felelősség másik célja a fennálló vagyoni viszonyok védelme (különösen igaz ez az ún. objektív kártérítési felelősség esetén, ahol felróhatóság híján a fent említett első cél nem érvényesül). A kártérítés fő célja, hogy olyan helyzetet teremtsen, mintha a károkozó esemény be sem következett volna, ezért a kártérítés a kár nagyságához, nem pedig a károkozó szubjektív magatartásához igazodik.
A polgári jogi kártérítési felelősségnek négy alapvető feltétele van: jogellenesség, felróhatóság, kár, okozati összefüggés a kár és a felróható tevékenység (mulasztás) között. A feltételek közül a jogellenesség, a kár, valamint az okozati összefüggés a kártérítési felelősség szükségképpeni elemei, hiszen bármelyik típusú kártérítési felelősség alapjai. Ezzel szemben a felróhatóság csak rendszerinti elem, hiszen van vétkesség nélküli kártérítés is [például a veszélyes üzemi felelősség, lásd Ptk. 345-346. §].
A polgári jogi kártérítési felelősség fennállhat szerződéses jogviszony keretében okozott kárért (kontraktuális felelősség) és szerződésen kívül okozott kárért (deliktuális felelősség). A Ptk. egy utaló szabály segítségével - néhány eltéréssel - a deliktuális felelősségre vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni kontraktuális felelősség esetén is [lásd Ptk. 318. § (1) bekezdés].A deliktuális felelősség általános alakzatát a Ptk. 339-340. §-ai szabályozzák.
Az általános felelősségi alakzat a Ptk. 339. § (1) bekezdése szerint azt jelenti, hogy mindenki köteles a kárt megtéríteni, aki azt másnak jogellenesen okozta és nem tudja bizonyítani, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
Ez alapján tehát a figyelembe veendő elemek a következők:
A jogellenesség: A törvény vélelmezi a károkozó magatartás jogellenességét, azaz minden károkozó magatartás jogellenes, hacsak más jogszabály az adott károkozást jogszerűnek nem minősíti. Minden azzal a következménnyel jár, hogy a jogellenességet a károsultnak az eljárás során nem kell bizonyítania. A károkozó mentheti ki magát a felelősség alól azzal, hogy bizonyítja, hogy az adott károkozás nem minősül jogellenesnek. Ennek bizonyítására azonban csak jogszabály kifejezett rendelkezése esetén van lehetőség.
A kár: A kár szintén szükséges eleme a kártérítési felelősség megállapításának. Ha tehát nincs kár, akkor kártérítési felelősségről sem beszélhetünk, függetlenül attól, hogy a kérdéses magatartás társadalmilag elítélendő vagy akár jogellenes volt-e. Az ún. teljes kártérítési elve alapján a kártérítés mértéke a kár nagyságához igazodik. Ez alapján a polgári jog a következő elemeket tekinti a kár részének - s így ezek megtérítését írja elő - a ténylegesen felmerült kár (damnum emergens), az elmaradt haszon (lucrum cessans), valamint a kár elhárítása, enyhítése stb. körében esetlegesen felmerült költségek. A kárra vonatkozó részletes szabályokat a Ptk. XXXI. fejezete tartalmazza.
Az okozati összefüggés: A harmadik szükségszerű elem az okozatosság, amely szerint a jogellenes magatartás és a bekövetkezett kár között okozati összefüggésnek kell fönnállnia. Okozati összefüggést akár aktív, vagyis tevőleges magatartás, akár passzív magatartás, vagyis mulasztás megalapozhat. Az okozatosság megállapításánál alapvetően két szempontot kell figyelembe venni, nevezetesen: a) a magatartás nélkül a kár nem következett volna be, továbbá b) a károkozó magatartása kártérítési szankció alkalmazásával befolyásolható, és a reparációs cél megvalósítható.
A kimentés: A polgári jogi kártérítési felelősség általános - felróhatósági - alakzatában a fenti három elem együttes megléte esetén sem feltétlenül van helye a kártérítési felelősség megállapításának. Mentesül ugyanis a felelősség alól az, aki bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, vagyis magatartása nem volt felróható. Az elvárhatóság kérdésének elbírálásánál abból kell kiindulni, hogy mindenkinek úgy kell eljárnia, hogy a kár bekövetkezése megelőzhető legyen. Az elvárhatóság objektív fogalom, a társadalmilag elvárható magatartást jelenti. A törvényben az általában kitétel azt jelenti, hogy a törvény nem egyéni adottságok alapján írja elő a normát, hanem úgynevezett objektív zsinórmértéket alkalmaz. Az adott helyzetben kitétel pedig azt jelenti, hogy a törvény egyediesíti is a társadalmi mércét és azt vizsgálja, hogy az adott helyzetben a konkrét tényállás mellett mi tekintendő elvárhatónak.
A kártérítés sikerességéhez a károsultnak azt kell bizonyítania, hogy kára következett be, a kárt a károkozó tevése vagy mulasztása okozta, és a kár bekövetkezte és a károkozó magatartása között okozati összefüggés áll fenn. A károkozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a károkozás jogszabályi rendelkezés alapján nem volt jogellenes, vagy kimenti magát a felelősség alól azzal, hogy bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(2) A bíróság a kárért felelős személyt rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények alapján a felelősség alól részben mentesítheti.
A (2) bekezdésben foglalt szabály a teljes kártérítés elve által felállított objektív mérce alóli kivételt jelenti, vagyis a fentiekben kifejtettektől eltérő módon a három szükségképpeni elem meglétén túl a bíróság a károkozó szubjektív körülményeit is mérlegeli. A felelősségcsökkentés e módja kivételes szabály, amely kizárólag a deliktuális felelősség körében merül fel, és nem alkalmazható a szerződésszegéssel okozott kár megtérítése kapcsán.
A kár mérséklése nem azonos a kár megosztásával. A kármegosztásnál ugyanis a károsult önhibájának van jelentősége, a Ptk. 339. § (2) bekezdésének alkalmazásánál viszont a károkozó oldalán meglévő és mérlegelhető körülményeket kell figyelembe venni, kivételes egyediesítést lehetővé téve. A bíróság ennek körében mérlegelheti a felróhatóságot éppen úgy, miként a kár nagyságát. A lényeg, hogy a kártérítés mértékének csökkentésére okot adó tények rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények legyenek.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
340. § (1) A károsult a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult e kötelezettségének nem tett eleget.
A PK 36. számú állásfoglalása szerint ha a károkozó magatartás előidézésében, a kár bekövetkeztében, a kár súlyosbodásában az elvárható magatartást elmulasztó károsult is közrehatott, magatartásának következményeit a károsult maga viseli. Ez esetben a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése szerint kármegosztásnak van helye.
Nem terheli kártérítési felelősség a károkozót a kárnak azért a részéért, amely abból származott, hogy a károsult nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(2) A károsult terhére esik mindazok mulasztása, akiknek magatartásáért felelős.
A Ptk. e szakaszában a károsult kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettségét fogalmazza meg, illetve rendelkezik arról, hogy e kötelezettség elmulasztása, azaz a károsult közrehatása esetén a károkozó a közrehatás mértékéig mentesül a kártérítési felelősség alól. A kármegelőzés nemcsak aktív, hanem passzív magatartás, azaz mulasztás is lehet. Azt a kérdést, hogy az adott esetben a károsult a kármegelőző kötelezettségének eleget tett-e, mindig konkrétan, az adott helyzet összes feltételének ismerete alapján lehet megállapítani. A kármegelőzési kötelezettség jelentőségére utal, hogy a Ptk. 341. §-a arra is lehetőséget ad, hogy a károsodás veszélyeztetése esetén az érintett bírósághoz forduljon és kérje a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére kötelezést.
A kárelhárítás, a kárenyhítés és a kármegelőzés vonatkozásában is figyelembe kell venni, hogy ezek elmulasztása csak akkor jelent hátrányos következményt a károsult számára, ha az elmulasztás jogellenes magatartásnak minősül. Hangsúlyozandó, hogy az önhiba csak felróható magatartás lehet.
A károsult maga viseli a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az általában elvárható magatartást elmulasztotta. A jogellenes károkozótól kárának megtérítését csak az ezt meghaladó részben követelheti, vagyis közöttük kármegosztásnak van helye.
A bizonyítási teher szempontjából az a lényeges, hogy a károsult közrehatását a károkozónak kell bizonyítania.
E körben - a (2) bekezdés értelmében - nem kizárólag a károsult saját magatartását kell tekintetbe venni, hanem mindazokét is, akiknek magatartásáért a károsult felelősséggel tartozik. Ilyenek például a károsult munkavállalóik, megbízottai stb., fontos azonban kiemelni, hogy a teljesítési segédek (például alvállalkozók) magatartásáért való felelősség kizárólag a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség esetében merülhet föl.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
341. § (1) Károsodás veszélye esetén a veszélyeztetett kérheti a bíróságtól, hogy azt, akinek részéről a veszély fenyeget, tiltsa el a veszélyeztető magatartástól, illetőleg kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére és - szükség szerint - biztosíték adására.
(2) Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha a károsodás veszélyét tisztességtelen gazdasági tevékenységgel idézték elő.
A Ptk. 341. §-ban megfogalmazott szabály két tekintetben is kivételt jelent a polgári jogi kártérítési felelősség általános alakzatának a korábbi §-okhoz fűzött magyarázatban ismertetett elvei alól. Egyfelől e szabály olyan esetre fogalmaz meg intézkedést, amikor a kár még nem következett be, ám annak veszélye fennáll. Másfelől a szabály objektív jellegű, ami azt jelenti, hogy a bíróság döntése független attól, hogy a veszélyhelyzetet előidéző magatartása felróható-e.
A bíróság tehát, ha károsodás bekövetkezésének veszélye fenyeget - a potenciális károkozó magatartásától függetlenül - megtilthatja a veszélyeztető magatartást, elrendelheti a károsodás elkerüléséhez szükséges intézkedések megtételét, illetve a veszélyeztető személyt biztosíték adására kötelezheti. A biztosíték lehet bármi, ami kár bekövetkezte esetére a sérelmet szenvedett fél megfelelő kielégítését biztosítja. Elképzelhető tehát, hogy a kár bekövetkezése esetén a károsult ebből a biztosítékból peren kívül kielégíti magát.
A jogvédelmet, csak a veszélyeztetett kérheti és a bíróság csak azzal szemben alkalmazhatja, akinek a részéről a veszély fenyegetett.
A bírósági jogvédelemnek ez a fajtája elsősorban a szomszédjogi szabályok alkalmazása, vagy a környezetvédelmi szabályokkal összefüggésben fordul elő.
A (2) bekezdés alkalmazási területét - vagyis a tisztességtelen gazdasági tevékenységek körét - a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény jelöli ki.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
342. § (1) Semmis valamely szerződésnek az a kikötése, amely a szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő károkozásért, az életben, a testi épségben, az egészségben okozott károsodásért, továbbá bűncselekmény következményeiért való felelősséget előre korlátozza vagy kizárja.
A polgári jogi szabályok diszpozitivitásából következik, hogy a felek szerződésükben a jogszabály által előírtnál kisebb, vagy nagyobb mértékű felelősségvállalásban is megállapodhatnak. A Ptk. azonban bizonyos korlátokat állít fel a felelősség szerződéssel történő korlátozása, illetve kizárása tekintetében. Ilyen felelősségkorlátozást, illetve kizárást tiltó szabályt tartalmaz mind a Ptk. 314. §-a, mind a 342. § (1) bekezdése. Míg azonban a Ptk. 314. § a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősségre, addig a Ptk. 342. § (1) bekezdése a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre vonatkozik. A Ptk. 342. § (1) bekezdése tehát kizárólag a szerződés azon rendelkezéseit érinti, amelyek a felek között, de a szerződés keretein kívül okozott károk korlátozására vagy kizárására vonatkoznak. A két szabály ugyanakkor tartalmilag megegyezik abban, hogy mindkettő tiltja a szándékosan, súlyos gondatlansággal vagy bűncselekménnyel okozott, valamint az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkért való felelősség korlátozását és kizárását.
A Ptk. 342. § (1) bekezdéséből következően azonban - a szerződésen kívül okozott kár esetében - a károsodás bekövetkezte után nem tilos az ilyen megállapodás. A kontraktuális felelősség körében az utólagos korlátozás és kizárás is tilos.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(2) Nem jár kártérítés, ha a kárt a károsult beleegyezésével okozták, és a károkozás társadalmi érdeket nem sért vagy veszélyeztet.
A Ptk. 342. § (2) bekezdése értelmében - főszabály szerint - a károsult a károkozásba történő beleegyezése kizárja a kártérítési felelősség megállapítását. Tekintettel arra, hogy a beleegyezés jognyilatkozat, ezért szóban, írásban és ráutaló magatartással is megtehető. A ráutaló magatartással történt beleegyezés egyik tipikus esete a sporttevékenységgel kapcsolatos esetleges károsodások okozásába történő beleegyezés. Ilyen esetekben ugyanis a kialakult joggyakorlat alapján a bíróság úgy tekinti, hogy a sportoló a tevékenység megkezdésével mintegy beleegyezett a vele szemben bekövetkező magatartásokba, illetve az azáltal okozott károkozásba.
A fenti főszabály alól kivételt jelent, ha a károsult beleegyezik ugyan a károkozásba, de a károkozás társadalmi érdeket sért, vagy veszélyeztet. Ez esetben ugyanis a károsult beleegyezése nem szűnteti meg a kártérítési felelősséget. Hiába egyezik bele például valaki abba, hogy az életét kioltsák, az öngyilkosságban való közreműködés társadalmi érdeket sért, ezért a károkozó a károsult beleegyezése okán nem mentesülhet a felelősség alól.
Szükséges továbbá, hogy a beleegyezőnek rendelkezési joga legyen azon a dolgon, amire nézve a károkozáshoz hozzájárul, így például azon a vagyontárgyon, amelynek megsemmisítésébe beleegyezik.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
343. § A jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fenyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozott kárt nem kell megtéríteni, ha a védekező az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl.
A támadás - vagy annak veszélye - ellen irányuló jogos védelem a jogellenességet kizáró tényező, s mint ilyen a kártérítési felelősséget kizárja. A támadás kifejezésből következik, hogy fizikai hatásról van szó és a védelemnek e fizikai hatás ellen kell irányulnia. A fizikai hatás, azaz a támadás irányulhat a vagyon és irányulhat a személy ellen is. Az sem szükséges, hogy a védekező személye, vagy vagyona ellen irányuljon a támadás, lehetséges harmadik személy elleni, illetve vagyona ellen irányuló támadás elhárítása is. Lényeges azonban, hogy a károsult kizárólag maga a támadó lehet.
Az elhárítás irányulhat jogtalan és közvetlen támadásra utaló fenyegetéssel szemben is. Minden esetben fontos azonban, hogy az elhárítás - lévén nem azonos a megtorlással - a szükséges mértéket nem haladhatja meg. (Ebből következik, hogy általában egyidejűség áll fenn a fenyegetés, támadás és a védelem között. Ez alól csak a birtokvédelem szabályai jelentenek kivételt, annyiban, amennyiben a birtokától megfosztott személy a birtokából kikerült tárgyat kivételes esetben utólagosan is visszaszerezheti.[lásd Ptk. 189. § (3) bekezdés]) Annyiban, amennyiben az elhárítás a szükséges mértéket meghaladja, a károkozó a kártérítési felelősség általános szabályai szerint felel.
A szükséges mérték meghatározásánál a bírói gyakorlat ennek megfelelően az elvárhatóság (adott helyzetben általában elvárható) követelményeiből indul ki. Így ebben a körben kell megítélni azt az esetet is, amikor ijedtségből, vagy hirtelen felindulásból történik a szükséges mérték túllépése.
A jogos védelem polgári jogi fogalma és a büntetőjogi fogalom nem esik egybe. A büntetőjogi megoldással ellentétben a polgári jog ugyanis csak az elvárhatóság keretein belül biztosít mentességet annak, aki a jogos védelem határait ijedtségből, vagy felindulásból túllépi, illetve annak, aki csak vélt sérelmét kívánja elhárítani.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
344. § (1) Ha többen közösen okoznak kárt, felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges, egymással szemben pedig magatartásuk felróhatósága arányában oszlik meg.
(2) A kár a károkozók között egyenlő arányban oszlik meg, ha magatartásuk felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani.
(3) A bíróság mellőzheti az egyetemleges felelősség megállapítását, és a károkozókat közrehatásuk arányában is marasztalhatja, ha
a) ez a kár megtérítését nem veszélyezteti, és tetemesen nem is késlelteti, vagy
b) a károsult maga is közrehatott a kár bekövetkeztében, vagy igénye érvényesítésével menthető ok nélkül késlekedett.
Közös a károkozás, ha a kár bekövetkezése több személy közrehatásának eredménye. Önmagában az egyidejű elkövetés nem jelenti a közös károkozás szabályainak alkalmazását, ehhez ugyanis szükség van a károkozók bizonyos fokú közös szándékára is. Ha például egy időben két tolvaj tör be a házba és kárt okoz, közöttük a közös károkozás nem állapítható meg.
Egyes esetekben az előre látható alkalomteremtés teszi lehetővé a közös károkozást. Ilyenkor az egyik személy magatartása előre látható alkalmat teremt a másik károkozására, vagy valamilyen módon megerősíti a károkozás bekövetkezését. Tipikus példa erre, ha a gépkocsi tulajdonosa átengedi a gépkocsit a jogosítvánnyal nem rendelkező személynek, aki kárt okoz. Előfordulhat olyan eset is, hogy többen különböző felelősségi alakzaton alapuló kárt okoznak.
Az (1) bekezdés szerint a közös károkozók felelőssége a harmadik személy irányában egyetemleges [lásd Ptk. 337. §]. E fő szabály alól azonban kivételeket tartalmaz a (3) bekezdés, amely szerint a bíróság mellőzheti az egyetemleges felelősség megállapítását és a károkozókat közrehatásuk arányában is marasztalhatja, ha ez a kár megtérítését nem fenyegeti, és tetemesen nem is hátráltatja, illetve ha a károsult maga is közrehatott a kár bekövetkezésében, vagy igényét menthető ok nélkül késedelmesen érvényesíti. A bíróság azonban a fenti feltételek fennállása esetén sem köteles mellőzni az egyetemlegességet, csupán élhet ezzel a lehetőséggel, ha indokoltnak tartja.
Az (1)-(2) bekezdés értelmében a károkozók belső viszonya az alábbiak szerint alakul: a magatartások felróhatóságának aránya dönt; ha azonban a felróhatóság mértéke nem állapítható meg, a károkozók a kárt egyenlő arányban viselik.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
A felelősség egyes esetei
A veszélyes üzem működéséből eredő károk
345. § (1) Aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni arra is, aki az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységével másnak kárt okoz.
(2) Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben a károsult felróható magatartásából származott.
Veszélyes üzem károsodása esetén a veszélyes üzem üzembentartóját kártérítés megállapításánál - a károkozó vagy az üzembentartó netáni felróható közrehatása mellett - az üzem veszélyességét is figyelembe kell venni az üzembentartó terhére, amennyiben ez a veszélyes üzem károsodásában közrehatott.
A Ptk. ebben a fejezetben azokat a felelősségi eseteket veszi sorra, amelyek valamilyen módon (a kártérítésre kötelezett személyében, a kártérítés mértékében stb.) eltérnek a kártérítési felelősség előző fejezetben szabályozott általános alakzatától.
Az első - és talán legfontosabb - ilyen eset a veszélyes üzemi felelősség, amely az általános alakzattól eltérően nem vétkességi, hanem ún. tárgyi vagy objektív felelősség. Ennek lényege, hogy a felelősséget megalapozza a jogellenesség, a kár valamint a kettő között fennálló okozati összefüggés, vagyis a károkozó vétkessége nem feltétele a kártérítési felelősség megállapításának. A három tényező meglétének bizonyítása ez esetben is a károsultat terheli.
Hasonlóan az általános kártérítési felelősséghez, a veszélyes üzemi felelősség is kimentő jellegű, vagyis ha a károkozó bizonyítani tudja azokat a tényeket, amelyek a felelősség alól mentesítik, kártérítési felelőssége nem állapítható meg. Ahhoz, hogy a felelősség alól mentesüljön, a károkozónak két körülmény együttes fennállását kell bizonyítania: egyfelől, hogy a kárt elháríthatatlan ok idézte elő, másfelől, hogy ez az ok a veszélyes üzemi tevékenység körén kívül esik. Az elháríthatatlanság a joggyakorlat szerint akkor állapítható meg, ha a technika adott fejlettségi szintjére és a gazdaság teherbíró képességére is figyelemmel objektíve nem áll fenn a védekezés lehetősége (A kártérítési jog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest, 1991., 80. oldal). Elháríthatatlan és külső ok lehet: vis maior, természeti események, állat közrehatása, harmadik személy közrehatása, károsult közrehatása.
A törvény - eltérően a külföldi jogok megoldásától, ahol az egyes veszélyes üzemi tevékenységeket külön törvények szabályozzák - a veszélyes üzem fogalmát nem definiálja, és az ilyennek minősülő tevékenységeket nem is sorolja fel, hanem azt a általános kárfelelősségi alakzathoz hasonlóan generálklauzula formájában szabályozza. Ennek oka, hogy e tevékenységek köre a technikai fejlődés és a világ változása miatt folyamatosan bővül, ezért a bírói gyakorlat feladata eldönteni, hogy egy adott időben milyen tevékenység minősül fokozottan veszélyesnek. A fokozott veszéllyel járó tevékenység fő ismérve, hogy csekély hiba is aránytalanul súlyos károkat eredményezhet, így például a gépjárművezetés, a robbanóanyag vagy mérgező anyag tartása.
Az okozati összefüggés a veszélyes üzemi felelősség esetében olyan szempontból szintén speciális, hogy a kárnak a tevékenység veszélyes voltával kell összefüggésben lennie, abból kell fakadnia. Ellenkező esetben a kártérítési felelősségre az általános szabályok lesznek irányadók.
A kárért az a személy felelős, aki a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytatja, vagyis aki a veszélyes üzemet működteti, a fölött kontrollal rendelkezik. Ezt a személyt a joggyakorlat üzembentartónak nevezi. Az üzembentartó nem minden esetben azonos a tényleges károkozóval, és nem feltétlenül azonos a veszélyes üzem tulajdonosával sem. Általános ismérvként azt mondhatjuk, hogy általában az minősül üzembentartónak, akinek a veszélyes üzem működése az érdekét szolgálja, és aki rendelkezhet a veszélyes üzem (annak fennállása, működése stb.) fölött.
A fentiekben ismertetett szabályok irányadók arra a károkozóra is, akinek tevékenysége ugyan nem feltétlenül minősül veszélyes üzemnek, de az emberi környezetet veszélyezteti (így például szennyező anyagokat bocsát ki) [lásd a környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. törvényt].
A (2) bekezdés értelmében a veszélyes üzemi felelősség esetén is helye van kármegosztásnak, vagyis a károsult felróható közrehatásának arányában a kárt nem kell megtéríteni.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(3) A felelősség kizárása vagy korlátozása semmis; ez a tilalom a dologban okozott károkra nem vonatkozik.
(4) A kártérítési követelés három év alatt elévül.
A (3) bekezdés értelmében a fokozott veszéllyel járó tevékenységgel okozott kártért való - a dologban okozott károkat kivéve - kárfelelősséget nem lehet sem korlátozni sem kizárni. E szabály a Ptk. 342. § (1) bekezdésében foglalt szabályt fogalmazza meg a veszélyes üzemi kárfelelősség tekintetében, értelemszerűen a felróhatóság fokára történő utalás mellőzésével.
A (4) bekezdés a veszélyes üzemi kártérítési felelősségből fakadó a kártérítési követelés elévülését három évben korlátozza. Az ötéves általános elévülési idő három évre korlátozása a károsult számára jelentősen megkönnyített bizonyítást ellensúlyozza. A speciális elévülési idő eltelte után a károsult kárigényét - a rendes elvülési időn belül - az általános kártérítési szabályok szerint érvényesítheti. A három éves elévülési idő nem vonatkozik a veszélyes üzemek találkozására, hiszen ebben az esetben a kártérítési felelősség általános szabályai irányadóak [lásd a Ptk. 346. §-hoz fűzött magyarázatot]. Egyebekben elévülés nyugvására, kezdetére, megszakadására az elévülés általános szabályai irányadók (Ptk. 326-327. §).
BH1996. 256. Ha a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatásából eredő kár megtérítése iránti követelés elévült, a kárigényt a kártérítés általános szabályai szerint kell elbírálni.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
346. § (1) Ha a kárt több személy fokozott veszéllyel járó tevékenységgel közösen okozta, egymásközti viszonyukban a felelősség általános szabályait kell alkalmazni.
A közös károkozók a károsulttal szemben akkor is egyetemlegesen felelnek, ha a kárt több személy fokozott veszéllyel járó tevékenységgel közösen okozta, és a károsult az egyik veszélyes tevékenység folytatójának a házastársa.
A Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése szerint: aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni, s a felelősség alól csak külső elháríthatatlan ok bizonyítása esetén mentesül.
Ha a kárt több személy fokozott veszéllyel járó tevékenységgel közösen okozta, a felelősség másként érvényesül a külső és a belső viszonyban. A károsult harmadik személy és a közös károkozók (külső) viszonyában ugyanis a Ptk. 344. §-ának (1) és 345. §-ának (1) bekezdése alapján az egyetemleges és vétkesség nélküli (tárgyi) felelősség szabálya az irányadó, míg a közös károkozók egymás közti (belső) viszonyában a felelősség általános (Ptk. 339. §) szabályait kell alkalmazni.
Ha tehát a két gépjármű összeütközésénél az utcai járókelő károsodik, kárát a két gépjármű üzembentartója a Ptk. 345. §-a alapján, vagyis vétkességre tekintet nélkül köteles megtéríteni. Ezenkívül a Ptk. 344. §-a (l) bekezdésének az egyetemleges felelősségre vonatkozó szabálya is érvényesül velük szemben, ami azt jelenti, hogy a károsult kárának megtérítését - választása szerint - mindkettőjüktől vagy bármelyiküktől követelheti.
Mindkét károkozó perlése esetén az egyetemleges marasztalás csak a Ptk. 344. §-ának (3) bekezdésében megállapított feltételek alapján mellőzhető.
Ha a károsult harmadik személy kárát az egyik gépjármű üzembentartója téríti meg, ennek a károkozásban részt vett másik gépjármű üzembentartójával szemben érvényesíthető megtérítési igényére a Ptk. 346. §-ának (1) bekezdése értelmében már nem a vétkesség nélküli, hanem a felelősség általános szabályai az irányadók. Kettőjük egymás közti viszonyában tehát a kár a Ptk. 344. §-a (1) bekezdésének megfelelően magatartásuk felróhatósága arányában oszlik meg.
Ugyanez az alapja és módja a felelősség viselésének akkor is, ha a gépjárművek összeütközése közben közösen okozott kár nem a kívül álló harmadik személyt, hanem az egyik vagy másik, esetleg mindkét gépjármű üzembentartóját érte.
Ha a károsult személy a felvetett esetben nem utcai járókelő, hanem az egyik gépjármű utasa volt, őt a felelősségi szabályok alkalmazása szempontjából rendszerint kívülálló harmadik személynek kell tekinteni. Kárának megtérítését tehát a gépjármű utasa is mindkét gépjármű üzembentartójától követelheti az egyetemleges tárgyi felelősség alapján.
Abban az esetben azonban, ha a károsult utas történetesen az egyik gépjármű üzembentartójának házastársa, a felelősségi szabályok alkalmazása már nem ennyire egyszerű. A felelősség kérdése ugyanis aszerint alakul, hogy a károsult házastárs üzembentartónak tekinthető-e vagy sem.
Bár a gépjárművet rendszerint a tulajdonos tartja üzemben, egyedül a tulajdonjog alapján az üzembentartói minőség nem dönthető el.
Azon az alapon tehát, hogy a gépjármű az egyik vagy másik házastársnak a különvagyona, éppúgy nem lehet a tulajdonos házastársat feltétlenül üzembentartónak tekinteni, mint ahogy a Csjt. 27. §-a alapján fennálló vagyonközösségből folyó közös tulajdonosi minőség sem alkalmas egymagában arra, hogy ez alapon mindkét házastársat üzembentartónak lehessen tekinteni.
A különvagyonba vagy a házastársi közös vagyonba tartozó gépkocsi üzemeltetési költségeinek viselése ugyan a Csjt. 32. §-a értelmében a házastársak közös terhe, ez azonban még nem teszi az együttélő házastársakat közös üzembentartókká, és nem alapozza meg az egyik házastárs által üzemben tartott gépjármű működése közben keletkezett kárért a károsult harmadik személlyel szemben (külső viszony) fennálló egyetemleges felelősségüket. Az egyik házastárs terhére megítélt ilyen kártérítési összeg a házastársak egymás közti (belső) viszonyában a házassági vagyoni igények rendezése során kerülhet elszámolásra.
A házastársak tehát pusztán együttélésük ténye és az ahhoz kapcsolódó házassági vagyonjogi viszonyok alapján (ex lege) nem tekinthetők közös üzembentartóknak.
Az üzembentartó személyének megállapításához rendszerint a gépjármű forgalmi engedélye és a rendőrhatósági nyilvántartás adatai adnak komoly segítséget. Azt ugyanis, akinek a nevére a forgalmi engedély szól, aki a gépjármű-nyilvántartásban szerepel, az ellenkező bizonyításáig üzembentartónak kell tekinteni. Üzembentartó azonban olyan személy is lehet, akinek nincs forgalmi engedélye, és neve a gépjárműnyilvántartásban sem szerepel.
A kárért való felelősség szempontjából a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése értelmében azt kell üzembentartónak tekinteni, aki a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytatja. A folytatás ismétlődő, rendszeres és tartós tevékenységet jelent, s hogy ez mikor áll fenn, azt csak az eset körülményei alapján lehet eldönteni.
Az együttélő házastársat tehát - a tulajdonjogtól és hatósági engedélytől függetlenül - akkor kell közös üzembentartónak tekinteni, ha a fokozott veszéllyel járó tevékenységet - adott esetben a gépjármű vezetését - mindketten rendszeresen folytatják.
Ha az adott tényállás szerint az összeütközött gépjárművek egyikének mindkét házastárs az üzembentartója volt, akkor a károsult házastárs a felelősség szempontjából már nem tekinthető harmadik személynek, kárának megtérítését tehát nem a Ptk. 345. §-a alapján és nem is az egyetemleges felelősség szerint, hanem a 346. § (1) bekezdése értelmében a felelősség általános szabályai szerint követelheti. Ilyen esetben házastársának a közösen üzemeltetett gépjármű vezetése közben tanúsított felróható magatartása az ő terhére esik, és a másik gépjármű üzembentartójától csak magatartása felróhatóságának arányában követelhet kártérítést.
Ugyanez a megoldás akkor is, ha a gépjárműnek egyedül a károsult házastárs az üzembentartója, aki a másik házastársnak csak alkalomszerűen engedte át a vezetést.
Ha azonban a károsult házastárs nem üzembentartó, hanem csak utas, és üzembentartónak a gépjárművet vezető házastársát kell tekinteni, akkor a károsult házastárs kárának megtérítését - a tárgyi felelősség és a közös károkozásból származó egyetemleges felelősség alapján - választása szerint mindkét jármű vezetőjétől, vagy bármelyiküktől követelheti.
Együttélő házastársaknál alig képzelhető el, hogy a károsult házastárs a kártérítési igényét a saját házastársával szemben akár külön, akár a másik gépjármű üzemben tartójával együtt érvényesítse. A rendszerinti eset az, hogy a károsult házastárs ilyen esetben egyedül a másik gépjármű üzembentartóját perli kárának megtérítése iránt.
Az ilyen perben a kárért egyetemleges felelősséggel tartozó alperes nem hivatkozhat arra, hogy a felperes kárának megtérítését a közös károkozásban felróhatóan részes házastársától követelje, s őt a bíróság felróhatóság hiányában vagy annak kisebb foka alapján egészben vagy részben mentesítse a felelősség alól.
A perben álló alperes ugyanis a felperes káráért a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján vétkességére tekintet nélkül felel, hacsak külső elháríthatatlan okot nem tud bizonyítani.
A bíróság tehát ilyen esetben az alperest a felperes teljes kárának megtérítésére kötelezi, és az alperesnek csak ahhoz van joga, hogy a kifizetett kártérítési összeget, magatartásának felróhatósága arányában, a Ptk. 344. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján a felperes házastársától visszakövetelhesse.
E megtérítési igényen alapuló követelés behajthatóságának kockázatát a dolog természeténél fogva az elmarasztalt gépjármű-üzembentartó viseli, s ebben a viszonylatban a károsult házastárssal szemben fennálló tartozásnak a másik házastárssal szemben fennálló megtérítési követelésbe való beszámítása sem kerülhet szóba.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(2) Ha a károkozás egyik félnek sem róható fel, de a kár egyikük fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességre vezethető vissza, a kárt ez utóbbi köteles megtéríteni.
(3) Ha a kárt mindkét fél fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenesség okozta, továbbá, ha ilyen rendellenesség egyik félnél sem állapítható meg, kárát - felróhatóság hiányában - mindegyik fél maga viseli.
(4) Az üzemi balesetért való felelősség szabályait külön jogszabályok állapítják meg.
A Ptk. 346. §-a a veszélyes üzemek találkozása esetén a károkozók egymás közötti viszonyait rendezi. A szabályozás azon az elven alapul, hogy a veszélyes üzemből eredő speciális szabályok alkalmazása csak a veszélyes üzemen kívüli károk esetén indokolt. Ennek megfelelően a két vagy több veszélyes üzem által harmadik személynek okozott kárért való kártérítési felelősségre a Ptk. 345. §-ában meghatározott szabályok, valamint a 344. §-ában szabályozott egyetemleges felelősség szabályai lesznek irányadók.
Ugyanakkor a károkozók egymás közötti viszonyát ebben az esetben nem a 344.§ szabályai szerint kell megítélni, mivel erre e § speciális szabályokat állapít meg. Ez alapján tehát, az egymásnak okozott kár esetén a jogi szabályozás az alábbiak szerint alakul:
- ha van vétkesség, az általános szabályok érvényesülnek a Ptk. 339. § (1) bekezdése és a Ptk. 340. § szerint [Ptk. 346. § (1) bekezdés];
- ha nincs vétkesség, de van rendellenesség, az felel, akinél a kár releváns okának minősülő rendellenesség fennáll [Ptk. 346. § (2) bekezdés];
- ha rendellenesség sincs, vagy mindkét félnél van rendellenesség, mindenki viseli a saját kárát [Ptk. 346. § (3) bekezdés].
A § (4) bekezdése az üzemi balesetért való felelősséget kiveszi a Ptk. kártérítési felelősségre vonatkozó szabályainak hatálya alól. E helyütt a Ptk. ugyanis úgy rendelkezik, hogy az üzemi balesetért való felelősség szabályait külön jogszabályok állapítják meg. Lásd a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényt, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényt, a mezőgazdasági üzemi balesetek esetén járó kártérítésről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1921. évi 3. ülésszakán elfogadott 12. számú Egyezmény kihirdetéséről az 2000. évi XLV. törvényt.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
Felelősség olyan személyek károkozásáért, akiknek belátási képessége hiányzik vagy korlátozott
347. § (1) Akinek belátási képessége hiányzik vagy fogyatékos, felelősségre nem vonható. Helyette gondozója felel, kivéve, ha bizonyítja, hogy a felügyelet ellátása érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
(2) Ha a károkozónak nincs gondozója, vagy a gondozó felelősségét nem lehet megállapítani, kivételesen a károkozót is kötelezni lehet a kár részben vagy egészben való megtérítésére, feltéve, hogy az eset körülményei és a felek anyagi viszonyai ezt nyilvánvalóan indokolttá teszik.
A Ptk. e §-ban a belátási képességgel nem vagy csak korlátozott mértékben rendelkező, vagyis vétőképtelen személyek által okozott károk megtérítésének szabályait rendezi. A belátási képesség hiánya vagy fogyatékossága kizárja a felróhatóság megállapítását, így a károkozó felelősségének megállapítása is kizárt. Ennek alapvetően két oka van, egyfelől a kártérítési felelősség jogpolitikai célja, vagyis a szankció által kifejtett nevelő hatás nem érhető el, továbbá a legtöbb esetben a reparációs cél sem volna elérhető, hiszen a vétőképtelen személyek általában nem rendelkeznek vagyonnal. A Ptk. sem a vétőképtelenség fogalmát nem határozza meg, sem ezzel összefüggésben korhatárt nem állapít meg, miként például a cselekvőképesség kapcsán ezt megteszi. A jogirodalomban általános az a nézet, hogy a nem-formális jogbiztonságot éppen az szolgálja, ha a polgári jogi felróhatóság állapotának beálltát a bíróság egyediesítve állapítja meg (Eörsi Gyula: A jogi felelősség alapproblémái. A polgári jogi felelősség. Akadémiai kiadó, 343-347. oldal). A bíróságnak tehát minden egyes egyedi esetben döntenie kell arról, hogy a károkozó vétőképtelennek minősül-e. Ennek keretében vizsgálnia kell a károkozó tudati állapotát, valamint a károkozás egyéb körülményeit. Ez alapján felméri, hogy a károkozó mennyiben ismerte fel a károkozás körülményeit és reá a kártérítés eszközeivel milyen hatás gyakorolható.
A fentieknek megfelelően, az (1) értelmében a vétőképtelen személy helyett gondozója tartozik felelősséggel. E felelősség tulajdonképpen nem más személyért való felelősség (mint például a munkáltatónak a munkavállalója által okozott kárért való felelőssége, lásd Ptk. 348. §-hoz fűzött magyarázatot), hanem a gondozó helytállása saját mulasztásáért, amely lehetővé tette a vétőképtelen személy károkozását. A gondozó felelőssége ebben az esetben felróhatóságon alapszik, vagyis mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a gondozási tevékenysége körében mulasztás nem terheli, vagyis úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.
Gondozónak azt a személyt kell tekinteni, aki hosszú időn keresztül befolyásolja a vétőképtelen személyiségének alakulását (szülő), de az is, aki egy adott időben felügyeletet gyakorol a vétőképtelen személy felett (nagyszülő). Ugyanakkor nem lehet gondozónak tekinteni azokat, akik munkaviszonyuk alapján gondozzák a vétőképtelen személyt.
A (2) bekezdés azt az esetet szabályozza, amikor a károkozónak nincsen gondozója, vagy a gondozó a felelősségét kimenti. Ilyenkor fő szabály szerint a vétőképtelen személy által okozott kárt a károsult viseli. Kivételesen azonban lehetőség van arra, hogy a bíróság méltányossági alapon a károkozót kártérítésre kötelezze. Azt, hogy méltányosság alapján helye lehet-e kártérítésnek, a bíróságnak a felek anyagi helyzetét, illetve az eset körülményeit mérlegelve kell eldöntenie.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(3) A károkozó belátási képességének hiányára vagy fogyatékosságára nem hivatkozhat, ha ezt az állapotát maga idézte elő.
(4) Ha a kárt belátási képességgel rendelkező olyan kiskorú okozta, akinek felügyeletre köteles gondozója is van, és bizonyítják, hogy az kötelességeit felróhatóan megszegte, a gondozó a károkozóval egyetemlegesen felelős.
Az alkalmazott, szövetkezeti tag, képviselő és megbízott károkozása
348. § (1) Ha alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a károsulttal szemben a munkáltató felelős. E szabályt kell alkalmazni akkor is, ha szövetkezet tagja okoz a tagsági viszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt.
A Ptk. 348. §-a a más személy által okozott kárért való felelősség egyik esetét, a munkáltatónak alkalmazottja által okozott kárért való kártérítési felelősségét szabályozza. E szabály tehát kizárólag azt az esetet fedi le, amikor az alkalmazott - munkaviszonyával összefüggésben - harmadik személynek okoz kárt. Az alkalmazott és a munkáltató egymásnak okozott kárért fönnálló felelősségére a munkajog szabályai irányadók [lásd a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény]. A 348. § alapján az alkalmazott által, munkaviszonyával kapcsolatban okozott kárért a munkáltató köteles helytállni. A munkáltató kártérítési felelősségének megállapításához három feltételnek kell teljesülnie:
1. A károkozó a munkáltató alkalmazottja. Ebben az esetben az alkalmazottat kiterjesztően kell értelmezni, vagyis nem csak a szoros értelemben vett munkaviszony, hanem a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony is megalapozza a felelősséget. Ebben az esetben a bíróságnak azt kell vizsgálni, hogy függetlenül a jogviszony elnevezésétől fennállnak-e a munkaviszonyra jellemző sajátosságok, így az alárendeltség, függőség, személyi lekötöttség, rendszeres és folyamatos tevékenység, illetve munkabér folyósítása.
2. A munkáltató akkor felel, ha az alkalmazott felelőssége is megállapítható lenne a kártérítési felelősség általános szabályai [lásd Ptk. 339. § (1) bekezdése] alapján. A kimentés bizonyítása a munkáltatót terheli.
3. A károkozás a munkaviszony - vagy egyéb munkavégzésre irányuló jogviszony - körében kifejtett tevékenységgel van összefüggésben. A bírói gyakorlat munkaviszonnyal való kapcsolat fennállását tágan értelmezi, így az alkalmazottért való felelősség szabályainak alkalmazását nem zárja ki az, ha az alkalmazott a munkaköri feladataiba nem tartozó, vagy a munkáltató által kifejezetten tiltott tevékenységgel okoz harmadik személynek kárt. Akkor is megállapítható a munkáltató felelőssége, ha az alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben bűncselekménnyel okoz harmadik személynek kárt.
Tekintettel arra, hogy a munkáltató felelősségét megállapító szabály kógens, a fenti feltételek teljesülése esetén a munkáltató felelőssége nem zárható ki. Semmis tehát az olyan megállapodás, amely értelmében az alkalmazott e kártérítési felelősséget magára vállalja.
A Ptk. a fenti szabályokat rendeli alkalmazni a szövetkezet tagja által, tagsági viszonyával összefüggésben okozott kárért való felelősség körében is.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
349. § (1) Államigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette.
a) A Ptk. 349. §-ának alkalmazása szempontjából államigazgatási jogkörben okozott kárnak csak az államigazgatási jellegű, tehát a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező-intézkedő tevékenységgel, illetőleg ennek elmulasztásával okozott kárt lehet tekinteni.
b) Államigazgatási jogkörben okozottnak kell tekinteni azt a kárt is, amelyet a fegyveres testület őrszolgálatot teljesítő tagja a szolgálati feladatának teljesítése érdekében kifejtett tevékenységgel okoz. Az őrszolgálat ellátása közben, de nem a szolgálati feladatok teljesítése érdekében kifejtett tevékenységgel okozott kárért való felelősség tekintetében - az eset körülményeitől, elsősorban a károkozás módjától függően - a Ptk. 348. és 339. §-aiban, illetőleg a 345. §-ban megállapított feltételek az irányadók.
E szakasz a munkáltatói kártérítési felelősség egy speciális esetét az államigazgatási jogkörben - illetve a bírósági és ügyészségi jogkörben - okozott kárért való felelősséget szabályozza. Ennek megfelelően a munkáltatói felelősséghez képest többletfeltételeket is megállapít. Az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének feltételei tehát az alábbiak:
- jogellenes magatartás
- kár (államigazgatási tevékenységgel összefüggő)
- okozati összefüggés
- vétkesség
- a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetve
- a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket a károsult igénybe vette.
A fentiekből következik, hogy az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének feltétele, hogy a kárt államigazgatási jellegű tevékenységgel okozzák, vagyis önmagában nem elegendő, ha a kárt egy államigazgatási szerv alkalmazottjának tevékenysége okozza, a károkozásnak az államigazgatási szerv közhatalmi szerepével kell kapcsolatban lennie. Csak olyan kár megtérítéséről lehet tehát szó, amely a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező, intézkedő tevékenységével, illetve ennek elmulasztásával függ össze. E feltétel megítélésének elveit a bíróságok kiterjedt joggyakorlata dolgozta ki. Nemcsak aktív, hanem passzív magatartás, vagyis mulasztás is megalapozhatja a kártérítési felelősséget.
Nincs helye a kártérítési felelősség megállapításának, ha a kár elhárítására még rendelkezésre állna közigazgatási jogorvoslati eljárás.
Az államigazgatási szervezetrendszert létrehozó jogszabályok rendelkeznek arról, hogy a kártérítési felelősség megállapítása érdekében mely államigazgatási intézmény vonható perbe, illetve a felelősség megállapítása esetén, a kárért mely intézmény köteles helytállni.
A (3) bekezdés alapján a bírósági, ügyészségi jogkörben okozott kárért való felelősségre is az államigazgatási jogkörben okozott kártérítés szabályait kell alkalmazni. Ugyanígy alkalmazandó a Ptk. 349. §-a végrehajtók által okozott kár esetén is.
A bírósági jogkörben okozott kárért való felelősség megállapítása szempontjából a felróhatóság megítélése körében kettős követelmény érvényesül. Elvárható egyrészt a lelkiismeretes bírói munka, másrészt azonban érvényre kell juttatni az ítélkezés függetlenségének garanciális elvét. Egymagában az a körülmény tehát, hogy a bíróság határozata utóbb tévesnek, akár törvénysértőnek is bizonyult, nem vezethet annak megállapítására, hogy a meghozatalában közreműködő bíró vétkes magatartást tanúsított. Ugyanez a helyzet akkor is, hogyha a határozat a bizonyítékok, vagy egyéb körülmények téves mérlegelésén alapult.
A bírósági jogkörben okozott kár címén a pert a megyei (fővárosi) bíróság ellen, az ügyészségi jogkörben okozott kár esetén pedig a Legfőbb Ügyészség ellen kell megindítani.
A (3) bekezdés rendelkezése utal arra is, hogy a Ptk. 349. §-ában foglaltak a bírósági és ügyészségi jogkörben okozott kárért való felelősségre akkor alkalmazandóak, ha a jogszabály másként nem rendelkezik [lásd pl. a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényt]
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
350. § (1) A megbízott által ilyen minőségben okozott kárért a károsult harmadik személlyel szemben a megbízó a megbízottal egyetemlegesen felelős. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy őt a megbízott megválasztásában, utasításokkal ellátásában és felügyeletében mulasztás nem terheli. Ez a szabály a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytató személyek felelősségére nem vonatkozik.
A Ptk. 350. § (1) bekezdése a megbízott által harmadik személynek okozott károkért való felelősség kérdését rendezi. A bírói gyakorlat ugyanakkor nemcsak a megbízott [lásd Ptk. 474-483. §] által a károsult harmadik személynek okozott kárért való felelősségre vonatkoztatja e szabályt, hanem a meghatalmazott által ilyen minőségben [lásd Ptk. 222-223. §] okozott kárért való helytállási kötelezettségre is kiterjesztette annak alkalmazását.
A megbízó és a megbízott közötti belső jogviszonyban okozott kárért való felelősségre nem a Ptk. 350. § (1) bekezdése az irányadó, hanem a tényállástól függően a Ptk. 350. § (4) bekezdésében foglalt felelősségi szabály vagy pedig a megbízási szerződés megszegéséért való felelősség speciális szabályai.
A megbízás nélküli ügyvivő (Ptk. 484. §) által harmadik személynek okozott kárért nem felel a Ptk. 350. § (1) bekezdése alapján az, akinek az érdekében a megbízás nélküli ügyvivő eljárt. Ennek indoka, hogy a megbízás nélküli ügyvivő nem az érdekelt személy megbízása, hanem saját elhatározása alapján fejti ki a tevékenységét.
A §-ban foglalt felelősségi szabály kizárólag akkor alkalmazható, ha a megbízott e minőségében okozza a kárt a harmadik személynek. A károkozásnak tehát szoros kapcsolatban kell lennie a megbízott által elvégzendő feladat teljesítésével.
Ilyen esetekben főszabály szerint a kárért a megbízó a megbízottal egyetemlegesen felel. A megbízó azonban kimentheti felelősségét, ha bizonyítja, hogy a megbízott kiválasztásakor, illetve utasítási és felügyeleti feladatai során úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, vagyis e körben őt mulasztás nem terheli.
A megbízó akkor jár el gondosan a megbízott kiválasztása során, ha a tevékenység ellátásához megfelelő szellemi állapotú, illetve fizikai tulajdonságokkal rendelkező személyt bíz meg.A megbízott utasításokkal való ellátásával kapcsolatos gondos megbízói eljárás akkor valósul meg, ha a megbízó az ügy ellátásával kapcsolatos valamennyi olyan körülményre felhívja a megbízott figyelmét, amely szükséges ahhoz, hogy a megbízott a tevékenységét károkozás nélkül elláthassa. A felügyelet ellátásának gondosságát csak annyiban kell vizsgálni, amennyiben a felügyelet szükséges és a megbízónak lehetősége is van a felügyelet ellátására.
A fenti szabályok csak abban az esetben alkalmazandók, ha a károkozó felelősségére a kártérítési felelősség általános szabályai irányadók [lásd Ptk. 339. §], mivel a törvény kifejezetten kimondja, hogy e rendelkezés veszélyes üzemi felelősség eseteire nem alkalmazandó. Ez utóbbi esetekben tehát nem a Ptk. 350. § (1) bekezdés, hanem a Ptk. 345. §, illetve a 346. § lesznek irányadók.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(2) Állandó jellegű megbízási viszony esetében, továbbá, ha a megbízó és a megbízott egyaránt gazdálkodó szervezet, a bíróság a károsult és a megbízó viszonyában az alkalmazottak károkozásáért való felelősség szabályait is alkalmazhatja.
E jogszabályhely két esetben lehetőséget teremt a bíróság számára, hogy eltérjen az (1) bekezdésében foglalt felelősségi szabály alkalmazásától azon tényállások esetében, amelyek a Ptk. 350. § (1) bekezdés hatálya alá tartoznak. Az egyik eset az, amikor a megbízott a tevékenységét állandó jellegű, ún. tartós megbízási jogviszony keretében teljesíti. A másik eset pedig az, amikor mind a megbízó, mind a megbízott a Ptk. 685. § c) pontja szerint minősülő gazdálkodó szervezet.
A bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy a Ptk. 350. § (1) bekezdését, avagy a Ptk. 348. §-át alkalmazza-e. E körben nem érvényesül kereseti kérelemhez kötöttség elve. A Ptk. 348. § alkalmazása általában akkor lehet indokolt, ha az a károsult igényének kielégítési alapját nem veszélyezteti, illetve a megbízottra nézve méltánytalan lenne a Ptk. 350. § (1) bekezdésének az alkalmazása.
A jogszabályhely kifejezetten kimondja, hogy a Ptk. 348. §-a kizárólag a károsult és a megbízó viszonyában alkalmazandó. A megbízó és a megbízott belső jogviszonyában a megbízási szerződésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A megbízó tehát a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésére vonatkozó szabályok szerint érvényesíthet igényt a megbízottal szemben, illetve a Ptk. 350. § (4) bekezdés alapján regressz igényt érvényesíthet.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(3) A törvényes képviselő károkozásáért a képviselt személy nem felelős.
Törvényes képviselőnek minősül a kiskorú gyermek szülője, a gyám, a gondnok. A képviselt nem jogosult, de nem is képes ellenőrizni a törvényes képviselő tevékenységének ellátását, hiszen a törvényes képviselő eljárását az indokolja, hogy a képviselt a saját ügyeinek ellátására is képtelen, avagy arra csak korlátozottan képes.
A bírói gyakorlat a szervezeti képviselőt is törvényes képviselőnek tekinti, mert képviseleti jogukról jogszabály rendelkezik. A Ptk. 29. § (2) bekezdése értelmében a jogi személy létesítéséről szóló jogszabályban, határozatban vagy okiratban meg kell állapítani a jogi személy képviselőjét (például a költségvetési szerv vezetője, a szövetkezet elnöke, a kft. ügyvezetője stb.). A bírói gyakorlat azonban a szervezeti képviselőt nem vonja a Ptk. 350. § (3) bekezdésének alkalmazási körébe. E jogszabályhelyet kizárólag akkor alkalmazza, ha a törvényes képviselő a szülő, a gyám vagy a gondnok, tehát a cselekvőképtelen vagy a korlátozottan cselekvőképes személy mellé rendelt képviselő. A joggyakorlat ide sorolja továbbá a felszámoló, mint a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet törvényes képviselője által okozott kárért való felelősséget is.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(4) E törvény szabályai szerint felel az általa okozott kárért a megbízott a megbízóval, a képviselt személlyel munkaviszonyban nem álló képviselő pedig a képviselettel szemben. A megbízó vagy a képviselt személy az általa harmadik személynek nyújtott kártérítés fejében ugyancsak e törvény szerint követelhet megtérítést a megbízottól, illetőleg a képviselőtől.
(5) Az alkalmazott és munkáltató közti ilyen igényekre a Munka Törvénykönyvének szabályai, szövetkezet és tagja közti ilyen igényekre pedig külön jogszabályok rendelkezései az irányadók.
E jogszabályi rendelkezés olyan utaló szabály, amely a megbízott és a megbízó, valamint a munkaviszonyban nem álló képviselő és a képviselt közötti belső jogviszonyból eredő kár megtérítésére vonatkozó előírásokat tartalmaz, külön kiemelve a megbízó vagy a képviselt személy által a károsult harmadik személy részére megfizetett kártérítés miatti megtérítési igényt, amelyet a joggyakorlat regressz igénynek is nevez.
E rendelkezés szerint a Ptk.-ban foglalt szabályok az irányadók arra, hogy a megbízott, illetve a képviselő milyen esetekben tartozik kártérítési felelősséggel a megbízóval, illetve a képviselttel szemben.
Álláspontunk szerint e rendelkezés utaló szabályként a megbízott által a megbízónak, illetve a munkaviszonyban nem álló képviselőnek a képviselttel szemben fennálló valamennyi kártérítési felelősségére irányadó szabály. Előfordulhat, hogy a megbízott, illetve a képviselt károkozása szerződésszegésből ered, ilyen esetben a konkrét szerződésszegéssel (például késedelem, hibás teljesítés) okozott kár megtérítésére irányuló Ptk.-beli szabályokat kell alkalmazni. Ha a megbízott vagy a képviselő szerződésen kívüli kárt okoz a megbízónak avagy a képviseltnek, az erre irányadó felelősségi alakzatokat kell alkalmazni a tényállástól függően. Csupán a regressz igények tekintetében jöhet szóba az, hogy a (4) bekezdés szabálya a Ptk. 350. § (1)-(3) bekezdésére vonatkozik.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
Az állattartók felelőssége
351. § (1) Aki állatot tart, az általános szabályok szerint felel azért a kárért, amelyet az állat másnak okoz.
Állattartónak minősül az, aki állatot birtokában vagy felügyelete alatt tart. Közömbös, hogy az állattartó tulajdonos-e vagy valamilyen jogviszony folytán kerül az állat a birtokába. Állattartó az is, aki az állatot csak ideiglenesen tartja őrizetében.
Nem minősül állattartónak az állam mint a vadon élő állatok tulajdonosa. Aki alkalmazottként vagy szövetkezeti tagként tart állatot, ugyancsak nem minősül állattartónak, ilyen esetben az állattartó a munkáltató, illetve a szövetkezet.
Az állat által okozott károsodás keletkezhet ember életében, egészségében, testi épségében, növényzetben, más állatban, illetve vagyontárgyban. Főszabály szerint az állattartó az általános szabályok szerint, tehát vétkességi alapon felel a károsulttal szemben. E főszabály alól képez kivételt a (2) bekezdés a vadállat tartója tekintetében.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(2) Vadállat tartója úgy felel, mint az, aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat.
A (2) bekezdésben foglalt szabály - amely az (1) bekezdés alóli kivételt fogalmaz meg - a vadállat tartójára vonatkozik. Az állattartók személyére nézve ugyanazokat a szempontokat kell figyelembe venni, mint amelyet a Ptk. 351. § (1) bekezdésénél kifejtettünk.
Ugyanakkor különbséget kell tenni a vadállat és a vadállatnak nem minősülő állat között. Vadállatnak csak az olyan állatot lehet tekinteni, amely a természetes vadságából eredő valamely tulajdonságánál fogva jelent veszélyt emberekre és dolgokra akkor is, ha valakinek a tartásába kerül. Ugyanakkor nem minősül vadállatnak a megbokrosodott, megvadult háziállat.
Meg kell különböztetni a vadállatokat a vadon élő állatoktól is. A vadon élő állatok által okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályokat a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény tartalmazza (lásd az 1996. évi LV. törvényt). A vadkárral kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaz még a törvény végrehajtására kiadott 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet.
A vadállat tartójának kártérítési felelősségére a fokozott veszéllyel járó tevékenységgel okozott kárért való felelősségi szabályt, tehát a Ptk. 345. §-át kell alkalmazni. A vadállat tartója a felelősség alól csak annak bizonyításával mentheti ki magát, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
Az épületről lehulló tárgy által okozott kár
352. § (1) Épület egyes részeinek lehullásából vagy az épület hiányosságaiból másra háramló kárért az épület tulajdonosa felelős, kivéve, ha bizonyítja, hogy az építkezésre és karbantartásra vonatkozó szabályokat nem sértették meg, és az építkezés vagy karbantartás során a károk megelőzése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
(2) Az épületre kifüggesztett tárgyak leesésével okozott kárért a károsulttal szemben az felelős, akinek érdekében a tárgyat kifüggesztették.
Az épület egyes részeinek, illetve az épületre kifüggesztett tárgyak lehullásából fakadó károk esetén a károsultnak lehetősége van arra, hogy válasszon: igényét a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján a tényleges károkozóval szemben, vagy a Ptk. 352. § (1), illetve (2) bekezdései alapján az épület tulajdonosával vagy azzal a személlyel szemben érvényesíti, akinek érdekében a tárgyat kifüggesztették. E speciális szabály indoka, hogy ilyen károk esetében a károkozó személye csak nehezen vagy egyáltalán nem állapítható meg.
Az e szakaszban rögzített szabály nemcsak az épületre, hanem az egyéb építményekre is vonatkozik, például garázs avagy egy sportlétesítmény lelátója [lásd Ptk. 686. §].
A bírói gyakorlat a jelen szakasz alá tartozó esetek közé sorolja a tetőről lezúduló hó esetét is.
Ha olyan személy a károsult, aki szerződéses kapcsolatban van a tulajdonossal (például a bérlő) és az épület hiányosságai folytán - a szerződéssel összefüggésben - kárt szenved, a szerződésszegéssel okozott kárra irányadó szabályokat kell alkalmazni, nem pedig a Ptk. 352. § (1) bekezdését.
A törvény értelmében a károsulttal szemben az épület tulajdonosa felel a kárért. Nincs jelentősége annak, hogy a bekövetkezett kár létrejöttében egy harmadik személy mulasztása is közrehatott (kivéve a károsulti közrehatást, Ptk. 340. §).
Ha az épület vagy az építmény állami tulajdonban van, a károsult az igényét nem az állammal szemben, hanem az épület, az építmény kezelőjével, állandó használójával szemben érvényesítheti.
A károsult irányában nincs kártérítési felelőssége a bérlőnek, illetve a haszonélvezőnek sem a Ptk. 352. § (1) bekezdése alapján.
A (2) bekezdés vonatkozásában a jogirodalom egységes abban, hogy mi minősül az épületre kifüggesztett tárgynak: így az épülettel alkotórészi kapcsolatban nem álló, az épületre felerősített tárgyak tartoznak ide, mint például reklámtábla, cégtábla, zászló, közvilágítási berendezés stb.
A kár megtérítéséért az a személy felel, akinek érdekében a tárgyat kifüggesztették. A felelősséget az anyagi vagy egyéb érdek egyaránt megalapozza. Ha közvetve sem állapítható meg az, hogy a tárgy kifüggesztése kinek az érdekében történt (például az épületre kitett ünnepi zászló), abban az esetben analógia útján az épület tulajdonosának felelősségét kell megállapítani. Ha a tárgy kifüggesztésében érdekelt személy érdekeltsége megszűnt, s a tárgy leszerelése nem történt meg, ezt az esetet a bírói gyakorlat a Ptk. 352. § (1) bekezdésének alkalmazási körébe vonja, vagyis szintén az épület tulajdonosa felel.
A Ptk. 352. § (2) bekezdése kimentési okokat nem tartalmaz. A bírói gyakorlat szerint e körben a Ptk. 352. § (1) bekezdésében foglalt kimentési okokra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(3) Ezek a szabályok nem érintik a felelős személynek azt a jogát, hogy a károkozótól a kár megtérítését követelhesse.
A jogszabályhely az épülettulajdonos, illetve a tárgy kifüggesztésében érdekelt személy, mint a kártérítés fizetéséért felelős személyek regressz igényére (visszkereseti igény, megtérítési igény) vonatkozó rendelkezést tartalmaz. Eszerint az épülettulajdonos, illetve a tárgy kifüggesztésében érdekelt személy követelheti a tényleges károkozótól, hogy a károsult részére kifizetett kártérítést részére térítse meg. A regressz igénnyel kapcsolatos szabály tehát mind a Ptk. 352. § (1) bekezdésében, mind a Ptk. 352. § (2) bekezdésében foglalt esetkörre kiterjed.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
353. § (1) Valamely tárgynak lakásból vagy más helyiségből való kidobásával, kiejtésével vagy kiöntésével okozott kárért a károsulttal szemben a lakás bérlője, illetőleg a helyiség használója felelős.
Az (1) bekezdés hatálya alá tartozik a lakásból vagy más helyiségből kihulló tárgy által okozott kár. Más helyiség lehet a lakáshoz tartozó, a bérlő kizárólagos használatában álló elkerített padlásrész, de lehet üzlethelyiség, raktár, garázs, műhely, iroda. Viszont nem tartozik ezen bekezdés hatálya alá az épület közös használatára szolgáló helyiség, például lépcsőház, mert ez a Ptk. 353. § (3) bekezdésének a hatálya alá esik.
E szabályt ugyanaz a körülmény indokolja, mint a Ptk. 352. §-ban foglalt rendelkezést, vagyis az, hogy ilyen esetekben a károkozó személye nem állapítható meg. A károsultnak a kártérítési felelősség megállapításához ilyenkor tehát nem a károsult személyét, hanem azt kell bizonyítania, hogy konkrétan mely helyiségből történt a tárgy kidobása, kiejtése vagy kiöntése.
Ha a lakást bérlőtársak (például házastársak) használják, a felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges.
Ha a lakást a tulajdonos használja, a károsodásért ő felel. Ha a tulajdonos vagy a bérlő valamilyen jogcímen átengedi a lakás használatát, a lakáshasználó tartozik helytállással. Nem tartozik ide az az eset, ha a tulajdonos, illetve bérlő például egy éjszakára engedi át a lakás használatát, ilyenkor a lakáshasználó vendégnek minősül. Ide tartozik ugyanakkor az az eset, amikor a bérlő vagy a tulajdonos szívességi lakáshasználatot enged, ilyenkor tehát a szívességi lakáshasználó felel a károsulttal szemben. A kárért felelős személy lehet albérlő, társbérlő is, sőt az a személy is, aki megfelelő jogcím nélkül használja a lakást vagy egyéb helyiséget.
A jogosulatlanul lakásban tartózkodó személyért azonban a bérlő, illetve használó nem felelős.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(2) Ha a bérlő, illetőleg a használó a károkozót megnevezi, kezesként felel. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a károkozó jogosulatlanul tartózkodott a helyiségben.
A károsult jogosult arra, hogy a károkozót és a bérlőt, vagy a használót egyidejűleg perelje, ilyen esetben azonban a bérlő, illetve a használó feltételesen marasztalható azzal, hogy a kártérítést akkor köteles megfizetni, ha az a tényleges károkozótól behajthatatlan.
A bérlőnek, illetve a használónak egyetlen felelősség alóli kimentési lehetősége van, mégpedig az, ha azt bizonyítja, hogy a károkozó jogosulatlanul tartózkodott a helyiségben. Jogosulatlanul a lakásban tartózkodó személynek minősül például a magánlaksértő, a betörő, a lakásból való kiköltözésre kötelezett személy stb. Ilyen esetben tehát a bérlő, illetve a lakáshasználó egyáltalán nem felel a károsulttal szemben, még kezesként sem. A bizonyítási kötelezettség e vonatkozásban a bérlőt, illetőleg a használót terheli.
Az összes körülmény gondos mérlegelésével kell megállapítani, hogy a jogcím nélküli lakáshasználó jogosult-e a helyiségben tartózkodásra, avagy jogosulatlan használónak minősül-e.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(3) Valamely tárgynak az épület közös használatára szolgáló helyiségeiből való kidobásával, kiejtésével vagy kiöntésével okozott kárért a károsulttal szemben az épület tulajdonosa felelős. Ha a tulajdonos a károkozót megnevezi, kezesként felel.
Az épület közös használatra rendelt helyisége lehet például szövetkezeti ház, társasház vagy bérház lépcsőháza, az ilyen házakban lévő mosókonyha, közös használatban lévő padlástér stb. Ha a padlástér a bérlő lakásához tartozó elkülönítetten használt épületrész, ebben az esetben a Ptk. 353. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabályok érvényesülnek, nem pedig a Ptk. 353. § (3) bekezdésében foglaltak.
A törvény szerint az épülettulajdonos mögöttes felelősségét vonja maga után az, ha a tulajdonos a károkozót megnevezi. Ez esetben a tulajdonos egyszerű kezesként felel a károsulttal szemben. A károsult egyidejűleg perelheti a károkozót és a tulajdonost. A tulajdonos feltételesen marasztalható azzal, hogy a kártérítésért akkor köteles helytállni, ha az a károkozótól behajthatatlan.
E szakasz alkalmazása körében közömbös, hogy a károkozó jogszerűen vagy jogosulatlanul tartózkodik-e az épület közös használatára szolgáló helyiségben.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(4) Ezek a szabályok nem érintik a felelős személynek azt a jogát, hogy a kárért egyébként felelős személytől a kár megtérítését követelhesse.
Az 1993. évi XCII. törvény 40. § (4) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte a Ptk. 354. §-át és a nem vagyoni kárt a Ptk. 355. § (1) bekezdésében és a (4) bekezdésében foglalt felsorolás között helyezte el. 1993. november 1-je óta tehát nincs hatályban olyan törvényi előírás, ami meghatározná a nem vagyoni kár fogalmát avagy az alkalmazási kört illetően bármilyen törvényi útmutatást adna. A Ptk. 355. § (1) bekezdésében és a (4) bekezdésében való elhelyezéssel a nem vagyoni kár az ott meghatározott kárfajták egyike.
A nem vagyoni kártérítés jogintézménye az általános személyiségvédelem eszköze. A nem vagyoni kártérítés megfizetésére vonatkozó igény jogalapja valamely személyiségi jog megsértése. A nem vagyoni kár esetében az alapvető nehézséget az okozza, hogy egyfelől nagyon nehezen körülhatárolható azon események köre, amely okot ad a nem vagyoni kárpótlás megítélésére, másfelől a kár természetéből fakadóan annak mértéke - különösen pénzösszegben kifejezve - nem bizonyítható.
A nem vagyoni kárra vonatkozóan a részletesebb magyarázatot a Ptk. 355. § (4) bekezdésénél közöljük.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
A felelősség módja, a kártérítés mértéke
355. § (1) A kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni.
A Ptk. 355. §-a állapítja meg azokat a módokat, amelyekkel a bekövetkezett károsodás kiküszöbölhető. A törvény a különböző kártérítési módok között sorrendet állapít meg, amelytől csak indokolt esetben lehetséges az eltérés. Kártérítés címén elsődlegesen az eredeti állapot helyreállítását rendeli, másodsorban a kár megtérítését, amelyre kétféle módon kerülhet sor: pénzben vagy természetben való megtérítéssel. A pénzbeli kártérítés pedig lehet egyösszegű, avagy járadék formájában fizetett. A kártérítési módok kombinált alkalmazására is lehetőség van.
A bíróság a kártérítés olyan módját is választhatja, amely ellen mind a károsult, mind a károkozó tiltakozik.
A törvény ugyan nem ad a károsultnak választási jogot a kártérítés módja vonatkozásában, nem köteles azonban elfogadni a kártérítés fogalmi körén kívül eső kárpótlási módot. Ennek következtében a bíróságnak kell eldöntenie azt a kérdést, hogy milyen eszközzel érhető el a leginkább az, hogy a károsult a károkozás előtti helyzetbe kerüljön. Ennek érdekében azt a kártérítési módot kell alkalmazni, amely a teljes jóvátétel elvének érvényesítését a legcsekélyebb sérelemmel és a legeredményesebben biztosítja.
A kártérítés módjával kapcsolatban utalnunk kell arra is, hogy a kártérítés szolgáltatás formájában is nyújtható és nincs akadálya annak sem, hogy a felek megállapodással rendezzék a kártérítés módját.
Az (1) bekezdés az eredeti állapot helyreállításának elsődlegességéről rendelkezik. Egyéb kártérítésnek tehát akkor van hely, ha az eredet állapotot nem lehet helyreállítani. Az eredeti állapot helyreállításának elsősorban olyan esetekben lehet helye, amikor az egyfelől fizikailag lehetséges, másfelől a károsodás viszonylag kis szakértelemmel és arányos költségráfordítással kijavítható. A bíróság mellőzheti az eredeti állapot helyreállításának elrendelését, ha az ellen a károsult alapos okból tiltakozik, illetve abban az esetben is, ha az a károkozóra nézve aránytalan áldozattal járna.
Ha tehát az eredeti állapot helyreállítása nem lehetséges, vagy a fent említett okok miatt nem célszerű, a bíróság a kár megtérítésére kötelezi a károkozót. Ahogy arra már a Ptk. 354. §-hoz fűzött magyarázatban is utaltunk, a törvény itt a kár két fajtáját említi meg: a vagyoni és a nem vagyoni kárt. A kár fajtáinak ismertetésére a (4) bekezdéshez fűzött magyarázatban térünk ki.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(2) A kárt pénzben kell megtéríteni, kivéve, ha a körülmények a kár természetben való megtérítését indokolják. A kár természetben való megtérítése különösen akkor lehet indokolt, ha a kártérítés tárgyát a károkozó maga is termeli, vagy az egyébként a rendelkezésére áll.
A (2) bekezdés rendelkezik a kár pénzben, illetve természetben történő megtérítéséről.
Az eredeti állapot helyreállításának és a természetbeni kártérítésnek az elhatárolása problémákat vet fel a gyakorlatban. A bírói gyakorlat fő elvként követi, hogy az eredeti állapot helyreállítását szűken, kifejezetten fizikai értelemben fogja fel, míg a természetbeni kártérítést helyettesíthető dolgokra vonatkoztatja. A természetbeni kártérítés tehát helyettesíthető dolgokra vonatkozik, ide tartozik például a dolog kicserélése, pótlása vagy javítása, természetbeni tartás, ruházattal való ellátás stb.
Különösen akkor lehet indokolt a természetbeni kártérítés, ha a kártérítés tárgyát a károkozó maga is termeli vagy az egyébként a rendelkezésére áll. Abban az esetben azonban, ha a károkozónak szüksége van arra a tárgyra, amely a rendelkezésére áll, indokolatlan lenne a természetbeni kártérítésre kötelezése, ilyen esetben a pénzbeli kártérítés megállapítása a helyes megoldás.
A bíróság azonban természetbeni kártérítésként nem ítélhet meg olyan dolgot vagy szolgáltatást, amely más, mint amiben a kár keletkezett.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(3) Kártérítésként járadékot is meg lehet állapítani. Rendszerint járadékot kell megállapítani akkor, ha a kártérítés a károsultnak vagy vele szemben tartásra jogosult hozzátartozójának tartását, illetőleg tartásának kiegészítését hivatott szolgálni.
A baleseti járadék felemelése béremelkedés címen csak akkor igényelhető, ha a béremelésben a járadékos is részesült volna, ha nem szenved balesetet.
Ha a kár megtérítése pénzben történik, úgy sor kerülhet egyösszegű fizetésre, illetve járadék fizetésére. A bíróság az eset összes körülményeinek mérlegelése alapján belátása szerint dönti el, hogy az egyösszegű kártérítés vagy a járadék formájában való kártérítés az indokoltabb.
A járadéknak két formája van: a károsult javára megállapítható járadék, illetve a meghalt károsult által eltartott személyek részére járó, tartást pótló vagy tartást kiegészítő járadék.
A járadék leggyakoribb esete a baleseti járadék. A károsult javára megállapítható járadék esetében a károsult korábbi keresetének, illetve jövedelmének összege az irányadó, azaz a baleseti járadék összege a keresetveszteség, illetve a jövedelemveszteség. A baleseti járadékkal kapcsolatos részletes szabályokat a Ptk. 356-357. §-ai tartalmazzák, a tartást pótló járadék részletes szabályait pedig a Ptk. 358. §-a tartalmazza.
A meghalt károsult által eltartott személyek részére járó tartást pótló, vagy tartást kiegészítő járadék esetében a járadék összegének meghatározásakor azt kell figyelembe venni, hogy az eltartott a balesetet megelőzően milyen életszínvonalon élt, pontosabban az eltartó milyen életszínvonalat biztosított a számára. Tartást pótló járadék csupán annak jár, akivel szemben a baleset folytán elhunyt személyt tartási kötelezettség terhelte.
Járadék megállapítására nemcsak jövedelemveszteség címén kerülhet sor, hanem például olyan esetben, amikor a károsult a baleset folytán maradandó károsodást szenved, így a könnyebb vagy nehezebb háztartási munkák tekintetében folyamatosan háztartási kisegítőre szorul, stb. vagyis ha a károkozás következményeképpen a károsultnak folyamatosan, időről-időre kára merül fel.
Általános kártérítés [lásd Ptk. 359. §] és nem vagyoni kárért megállapított kárpótlás [lásd (1) és (4) bekezdés] is megítélhető járadék formájában.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(4) Kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.
A magyar kártérítési jog a teljes kártérítés elvén alapszik, vagyis a kártérítés célja, hogy a károsultat olyan helyzetbe hozza, mintha a kár be sem következett volna. A Ptk. 355. §-a tehát ezen elvnek megfelelően határozza meg mindazon kárelemeket, amelyek megtérítésére a károsult igényt tarthat.
A rendelkezés a kár négy elemét különbözteti meg - melyek közül az első három a vagyoni kár körébe tartozik, míg a negyedik a nem vagyoni kár -, amelyek az alábbiak:
1. A tényleges kár (damnum emergens):
A tényleges kár azáltal merül fel, hogy a károsult valamely dolga megsérül, elpusztul, megrongálódik vagy elvész. Ilyenkor a kár összege a dologban, illetve a károsult vagyonában bekövetkezett értékcsökkenés.
Gyakorlati problémák adódhatnak abból, hogy a tényleges kárt mikori értékviszonyok figyelembevételével kell meghatározni, a kár bekövetkeztekori avagy a kártérítés fizetésére kötelező ítélet meghozatalakori értéken. Ha a károsodás bekövetkezte és az ítélethozatal időpontja között az értékviszonyok számottevően nem változnak, ez a probléma nem jelentkezik. Ilyenkor a kártérítés megállapítható a kár bekövetkeztekori értéken anélkül, hogy a károsult érdekei hátrányt szenvednének. A teljes jóvátételhez a késedelmi kamat fizetésére való kötelezés megfelelő eszközt jelent. Ha azonban a két időpont között jelentős értékkülönbség mutatkozik, helyesebb az ítélet hozatalakori értékviszonyokat figyelembe venni, mert a károsult vagyonában beállott értékcsökkenés csak ily módon küszöbölhető ki, ebben az esetben azonban a károsult késedelmi kamatra csak a bíróság által megszabott teljesítési határidőtől kezdve jogosult.
2. Az elmaradt vagyoni előny (lucrum cessans):
E körbe tartozik a keresetveszteség vagy jövedelemveszteség. Ha a munkaképtelen állapot vagy munkaképesség-csökkenés határozott ideig tart, az elmaradt jövedelem összege pontosan meghatározható, tehát egyösszegű kártérítés megállapítására kerülhet sor. A baleseti járadék, valamint a tartást pótló járadék formájában megítélendő vagyoni előnyök kérdésével a későbbiekben a Ptk. 356-358. §-ainál fogunk foglalkozni.
Ha a károsult sikerrel bizonyítja, hogy jutalomtól, prémiumtól kizárólag a baleset következtében esett el, a jutalom, illetve a prémium elmaradt vagyoni előnyként megítélhető. Abban az esetben azonban, ha csupán feltételezhető, hogy a károsult jutalomban vagy prémiumban részesült volna, ha a káresemény nem következik be, nem lehet a károkozót a feltételezett jutalom, illetve prémium megfizetésére kötelezni.
A kisegítő jövedelmek, az alkalmi munkák jövedelme, továbbá az elmaradt megtakarítás elmaradt vagyoni előnyként követelhető.
3. A vagyoni hátrány csökkentéséhez, illetőleg kiküszöböléséhez szükséges költségek, ide nem értve azokat a költségeket, amelyek a perköltségben megtérülnek
Ezek a költségek olyan károk, amelyek nem a károkozó magatartással oksági kapcsolatban keletkeznek, hanem a károsultnak a káresemény bekövetkezte után, de azzal összefüggésben lévő elhatározásán alapuló indokolt költségek. Ilyen típusú kárra példa, ha a baleset során a sérült meghal, így az elhunyt hozzátartozóinak kára keletkezik a temetéssel kapcsolatban.
A baleseti sérült személy ápolásával, gondozásával, gyógyíttatásával kapcsolatban is számtalan kiadás merülhet fel (pl. gyógykezelés, élelemfeljavítás, otthoni ápoló költsége stb.), amely költségek szintén követelhetők a károkozótól.
A költségek felmerültét a károsultnak, illetve az elhunyt személy hozzátartozóinak bizonyítaniuk kell. Az említett költségek között vannak olyanok, amelyek számlákkal vagy tanúvallomásokkal bizonyíthatók, vannak közöttük azonban olyan költségek, amelyek nem számszerűsíthetők, így általános kártérítésként [lásd Ptk. 359. §] állapíthatók meg.
A dologi károkkal kapcsolatos költségek leggyakrabban a dolog javítási, illetve javíttatási költségei. A javítási díjak vizsgálatánál figyelemmel kell lenni arra is, hogy a károsulttól a kárenyhítési kötelezettsége alapján elvárható, hogy lehetőleg az olcsóbb javítási módot válassza.
Káronszerzés, residuum, surrogatum:
A károsultat a kár nettó értéke illeti meg. A kártérítés mértékének megállapítása során tehát a károsultat ért vagyoni hátrányból le kell vonni a nála jelentkező vagyoni előnyt. Ennek oka a káronszerzés tilalma, vagyis az az elv, hogy a károsult - akár a károkozó rovására, akár más forrásból - a kártérítés folytán nem tehet szert a károsodás értékét meghaladó vagyoni előnyre. A káronszerzett előnyök megtakarításban vagy értéknövekedésben jelentkezhetnek. Káronszerzésnek minősülnek a társadalombiztosítási szolgáltatások is, így ezeket is le kell vonni a kártérítés összegéből.
Ha a károkozó a károsult részére teljes kártérítést fizet - vagyis nem csak a dologban keletkezett értékcsökkenést fizeti meg, hanem a dolog teljes értékét -,a residuumot, a maradványt a károsult köteles a károkozónak kiadni. A surrogatum olyan érték, amelyet a károsult harmadik személytől, nem pedig a kártérítésért felelős személytől kap. A káronszerzés tilalmának megfelelően a surrogatum értékét le kell vonni a kártérítés összegéből. Surrogatumnak minősül például a biztosítási összeg, amelyet a biztosító intézet a biztosítási esemény (a kár) bekövetkezte esetén fizet a károsult részére.
4. A nem vagyoni kárpótlás:
A Ptk. 354. §-nak hatályon kívül helyezése óta a törvény nem határozza meg nem vagyoni kár fogalmát, illetve azokat az eseteket, amelyekben ilyen jellegű kár felmerülhet. E hiányosság nem annyira oka, mint inkább következménye a nem vagyoni kár speciális természetének. A nem vagyoni kártérítés jogintézménye az általános személyiségvédelem eszköze. A nem vagyoni kártérítés megfizetésére vonatkozó igény jogalapja valamely személyiségi jog megsértése.
A személyhez és a szellemi alkotásokhoz fűződő jogokkal kapcsolatos szabályokat a Polgári Törvénykönyv VII. fejezete tartalmazza. A törvény felsorolása azonban nem taxatív, ebből tehát az következik, hogy léteznek nem nevesített személyhez fűződő jogok is. Akár a törvényben nevesített, akár a törvényben nem nevesített személyhez fűződő jogot sértenek, e jogsértés alapot adhat a nem vagyoni kártérítés követelésére. A Ptk. VII. fejezetében nem nevesített jogok közül elsősorban az ember testi és lelki épségének sérelme adhat okot a nem vagyoni kárpótlásra.
A személyhez fűződő jogok egy része kizárólag a természetes személyeket illeti meg (például az emberi méltóság). A személyhez fűződő jogok másik része azonban a jogi személyeket is megilleti. Ebből következik, hogy a jogi személyek is érvényesíthetnek nem vagyoni kártérítési igényt abban az esetben, ha személyhez fűződő jogaik felróható módon való megsértése következtében nem vagyoni hátrányuk keletkezik.
Tekintettel arra, hogy a nem vagyoni kártérítés személyiségvédelmi eszköz, így személyhez kötött jellegéből adódóan csak személyesen érvényesíthető.
A nem vagyoni kár esetében tehát - a fentieknek megfelelően - az alapvető nehézséget az okozza, hogy egyfelől nagyon nehezen körülhatárolható azon események köre, amely okot ad a nem vagyoni kárpótlás megítélésére, másfelől a kár természetéből fakadóan annak mértéke - különösen pénzösszegben kifejezve - nem bizonyítható.
Figyelemmel arra, hogy a nem vagyoni hátrányok igen sokfélék lehetnek és a konkrét tényállásokban változatos formákban és összefüggésekben jelennek meg, nem lehet általános iránymutatást adni az összegszerűség meghatározásához. A kártérítés összegének meghatározása során tekintettel kell lenni a jogsértés súlyára és annak tartósságára is.
A nem vagyoni kárpótlás összege után a károsodás bekövetkeztétől késedelmi kamat jár. A károsodás bekövetkeztének azt az időpontot kell tekinteni, amikor a társadalmi életben való részvétel vagy az élet tartós, súlyos megnehezedése megkezdődött.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
356. § (1) Akinek munkaképessége baleset folytán csökkent, csak akkor követelhet járadékot, ha a baleset utáni keresete (jövedelme) a baleset előtti keresetét - neki fel nem róható okból - nem éri el.
Mint ahogyan azt már a Ptk. 355. § (3) bekezdéséhez fűzött magyarázatban kifejtettük, kártérítésként járadék megállapításának abban az esetben van helye, ha a károsultnak károkozás folytán folyamatosan, időről-időre kára merül föl, és így a kár összege nem határozható meg előre egy összegben. A baleseti járadék tehát a kártérítésként megítélt járadék egyik - legtipikusabb - esete.
Az (1) bekezdés baleseti járadék fizetésének jogalapját határozza meg.
Baleseti járadék az alábbi feltételek együttes megléte esetén állapítható meg:
- a károsult a baleset folytán munkaképtelenné vált vagy munkaképessége csökkent,
- a baleset utáni keresete (jövedelme) a baleset előtti keresetét nem éri el,
- a keresetveszteség (jövedelemveszteség) oka nem róható fel a károsultnak.
A károsult javára a munkaképesség-csökkenést avagy a munkaképtelenné válást tehát akkor kell figyelembe venni, ha az a balesetből ered.
A járadék megítélésének további feltétele, hogy a károsultat neki fel nem róható okból keresetveszteség (jövedelemveszteség) érje. A károsult ugyanis a kárenyhítési kötelezettsége révén köteles mindent megtenni, ami az adott helyzetben általában elvárható, hogy a megmaradó munkaerejét hasznosítsa. Abban az esetben azonban, ha önhibáján kívül nem tud elhelyezkedni a megmaradó munkaerejének megfelelő munkakörben a saját lakóhelyén vagy annak közelében, ezt a körülményt nem lehet a károsult hátrányára értékelni.
Általában a károsult terhére kell értékelni azt, hogy nem veti magát alá a gyógyulását ígérő orvosi-rehabilitációs kezelésnek, tehát e körben is terheli a károsultat a kárenyhítési kötelezettség.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(2) Balesetből eredő munkaképtelenség vagy munkaképesség-csökkenés esetében járadékként az elmaradt keresetnek (jövedelemnek) a társadalombiztosítási ellátásokkal csökkentett összegét kell megtéríteni.
A baleseti járadék összegének megállapításánál többféle körülményt kell figyelembe venni és azok összességének együttes mérlegelésével kell dönteni.
Az elmaradt kereset, más szóval a keresetveszteség mint járadékalap megállapításának módjára vonatkozó szabályokat a Ptk. 357. § (1)-(3) bekezdései tartalmazzák. A járadék összeg nem azonos a járadékalappal.
A járadék összegének megállapítása az alábbi körülményektől függ:
- a balesetből eredő munkaképesség-csökkenés foka,
- a károsult részére nyújtott társadalombiztosítási ellátás mértéke,
- a károsultnak a balesetben való esetleges közrehatása,
- a károsult kárenyhítési kötelezettségének teljesítése vagy annak hiánya.
A (2) bekezdés a káronszerzés tilalmának megfelelően rögzíti, hogy a károsultat a baleset okán megillető társadalombiztosítási ellátások értékét az elmaradt keresetért járó kártérítés összegéből le kell vonni. E körben - mint a kártérítés összegét csökkentő tényezők - természetesen nem vehetők figyelembe az olyan juttatások, amelyek a károsultat a balesettől függetlenül megilletik.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(3) A járadék megállapításánál a balesetért felelős személy javára nem vehető figyelembe az a kereset (jövedelem), amelyet a balesetet szenvedett személy a balesetből eredő jelentős testi fogyatékossága ellenére rendkívüli munkateljesítménnyel ér el.
A károsult által a rendkívüli munkateljesítménnyel elért jövedelem nem szolgálhat a balesetért felelős személy javára. A Ptk. 356. § (3) bekezdésének alkalmazása szempontjából két feltétel együttes meglétére van szükség:
- a balesetből eredő jelentős testi fogyatékosság,
- a károsult rendkívüli munkateljesítménnyel szerzett jövedelme.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
357. § (1) A balesetet szenvedett személy keresetveszteségét (jövedelemkiesését) általában a balesetet megelőző egy évben elért rendszeres kereset (jövedelem) havi átlaga alapján kell meghatározni. Ha az említett idő alatt a keresetben (jövedelemben) tartós jellegű változás állott be, csak a változás utáni kereset (jövedelem) átlagát lehet figyelembe venni.
A keresetveszteséget nem a balesetet megelőző naptári évben elért kereset (jövedelem) alapján, hanem a baleset bekövetkeztének napjától visszafelé számított egy évben elért kereset (jövedelem) figyelembevételével kell megállapítani, s annak a havi átlagát kell járadékalapnak tekinteni.
Az (1) bekezdésben foglalt szabály arra az esetre vonatkozik, ha a károsult keresete nem meghatározott összegű volt, vagyis nem havi-, hanem napi- vagy teljesítménybérként volt megállapítva. Az egy éven belül elért összkeresetének a tényleges ledolgozott munkanapokra eső része adja a felperes egy napra eső átlagkeresetét, ennek alapján állapítható meg havi átlagkeresetének, illetőleg keresetveszteségének az összege is. A keresethez hozzá kell számolni a természetbeni juttatásokat is.
A jogszabályhely második mondata értelmében a keresetben bekövetkezett tartós változást figyelembe kell venni, az ideiglenes jellegű változás beállta azonban irreleváns. A tartós változásnak a balesetet megelőzően kell bekövetkeznie, mert ha a tartós változás a baleset napjáig nem következett be, hanem a körülmények alapján az állapítható meg, hogy abban a jövőben várható változás, nem e jogszabályhelyet, hanem a Ptk.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(2) Ha a balesetet szenvedett személy munkabére a balesetkor rendszeres jellegű és határozott összegű volt, ezt kell a keresetveszteség megállapításánál figyelembe venni.
A (2) bekezdés szabálya arra az esetre vonatkozik, ha - az (1) bekezdés alkalmazási körétől eltérően - a károsult havi fix összegű keresettel rendelkezett. Ilyenkor a járadék alapja a fix összegű fizetés, amelyet a károsult a balesetkor rendszeres jelleggel és határozott összegű munkabérként kapott.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(3) Ha a keresetveszteség (jövedelemkiesés) az (1) és (2) bekezdés alapján nem állapítható meg, annak meghatározásánál az azonos vagy hasonló munkát munkaviszony (tagsági viszony) alapján végző személyek átlagos havi keresete az irányadó.
Ha a keresetveszteség a Ptk. 357. § (1), illetve (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapítható meg, összehasonlító adatokat kell beszerezni, s azok alapulvételével becsléssel kell megállapítani a járadék alapját. Ilyen esetekben adatokat kell beszerezni arról, hogy a károsulttal azonos vagy hasonló munkát munkaviszony (tagsági viszony) alapján végző személyek havonta átlagosan milyen összegű munkabért vagy jövedelmet kaptak.
E rendelkezés alkalmazására kerülhet sor például abban az esetben, ha a károsult a tanulmányait befejezte, de még nem helyezkedett el; ha a baleset miatt a tanulmányi ideje kitolódott, így a munkába állása is késett vagy a károsult a balesetet megelőzően állást változtatott.
E szakasz alkalmazási körébe tartoznak azok az esetek is, amikor elmaradt mellékjövedelmet kell járadékként megállapítani. Például a károsult a baleset folytán háztartási kisegítőre szorul, a kertművelést más személyre kell bíznia, a baleset előtti kisegítő tevékenységét nem tudja folytatni.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(4) A keresetveszteség (jövedelemkiesés) megállapításánál figyelembe kell venni azt a jövőbeli változást is, amelynek meghatározott időpontban való bekövetkezésével már előre teljes bizonyossággal lehet számolni.
A járadékalap megállapításának a szempontjából a jövőbeni változásokat csak akkor szabad figyelembe venni, ha a döntéskor teljes bizonyossággal megállapítható, hogy a változás a jövőben meghatározott időpontban be fog következni.
A járadékfizetési kötelezettséget általában véghatáridő nélkül kell megállapítani. A bírói gyakorlat töretlen abban is, hogy nem tekinti véghatáridőnek a jogszabály szerinti nyugdíjkorhatár elérését.
Abban az esetben, ha az ítélet meghozatala utáni időpontban lényegesen megváltoznak azok a körülmények, amelyek alapján a bíróság a járadék alapját avagy a járadék összegét megállapította, a feleknek lehetőségük van arra, hogy a járadék módosítását kérjék [lásd Pp. 230. § (1) bekezdés].
A baleseti járadék felemelése béremelkedés címén csak akkor igényelhető, ha a béremelésben a járadékos is részesült volna, ha nem szenved balesetet.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
358. § (1) A baleset következtében meghalt személy által eltartottak olyan összegű tartást pótló járadékot igényelhetnek, amely szükségleteiknek - a tényleges, illetőleg az elvárhatóan elérhető keresetüket (jövedelmüket) is figyelembe véve - a baleset előtti életszínvonalon való kielégítését biztosítja.
A tartást pótló járadékra az a személy jogosult, akit a baleset következtében meghalt személy a Csjt. rendelkezései alapján köteles volt eltartani. A Csjt. meghatározza, hogy ki milyen sorrendben köteles a rokonának az eltartására. Ezt a sorrendet a járadékfizetési kötelezettség szempontjából is figyelembe kell venni. Az előbbi személyeken kívül az is követelhet tartást pótló járadékot a károkozótól, akinek a meghalt károsult ilyen szolgáltatást ingyenes vagy visszterhes szerződés alapján nyújtotta. Nem igényelhet azonban tartást pótló járadékot az, akinek ilyen szolgáltatást a károsult törvényi vagy szerződéses kötelezettség nélkül, önkéntes alapon nyújtott.
Abban az esetben, ha a balesetben meghalt személyt más személy megelőzi az eltartási kötelezettség körében, a kártérítésért felelős személytől járadék nem követelhető. Abban az esetben azonban, ha a balesetben elhunyt személy más életben maradt személlyel egysorban volt felelős a tartásért, a kártérítésért felelős személytől járadék követelhető a Ptk. 358. § (3) bekezdése alapján érvényesülő korlátozás mellett.
Ha több eltartott jogosult a járadékra, azt mindegyikük javára külön-külön kell azt megítélni.
A tartásra jogosult kizárólag személyesen érvényesítheti az igényét, más helyette ilyen igényt nem támaszthat. Álláspontunk szerint kivétel ez alól a kiskorú gyermek életben maradt szülője avagy a nagykorú gyermeket saját háztartásában eltartó életben maradt szülő.
A járadékigény mértéke alapjában attól függ, hogy milyen volt az eltartottnak a balesetet megelőzően az életszínvonala. Ebben a körben azt kell vizsgálni, hogy mi az a vagyoni hátrány, amelyet az eltartottnak az eltartó életbenléte esetén nem kellene elszenvednie. A járadék mértékénél figyelembe kell venni az eltartottnak a tényleges, illetve az elvárhatóan elérhető keresetét (jövedelmét) is. Nem lehet ugyanakkor figyelembe venni meghalt szülő gyermekét megillető járadék megállapításánál azt, a baleset következtében a gyermek másik szülője családi pótlékra vált jogosulttá.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(2) Járadék követelhető akkor is, ha a baleset következtében meghalt személy a tartási kötelezettségének megszegésével nem nyújtotta ténylegesen a tartást, vagy ha a járadékot igénylő a tartási igényét menthető okból nem érvényesítette.
A járadékigény tekintetében közömbös az, hogy az elhunyt közös háztartásban élt-e az eltartottal vagy nem, természetben vagy pénzben nyújtotta-e a tartást az eltartott részére. Az eltartott akkor is jogosult a járadékigény érvényesítésére, ha a baleset következtében meghalt eltartásra köteles személy a tartási kötelezettségét megszegte. Az eltartott akkor is jogosult a járadékra, ha a tartási igényét menthető okból nem érvényesítette a balesetben elhunyt tartásra köteles személlyel szemben.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(3) A járadék mértékének megállapításánál értékelni kell, hogy a járadékot igénylő érvényesítette-e, illetőleg érvényesíthet-e követelést azokkal szemben, akik az ő tartására a baleset idején meghalt személlyel egy sorban voltak kötelesek.
A törvény az eltartott terhére rendeli értékelni, ha a tartási igényét nem érvényesíti azokkal szemben, akik az ő tartására a baleset folytán meghalt személlyel egy sorban lennének kötelesek. Ez az eltartott kárenyhítési kötelezettségéből következik. Abban az esetben tehát, ha van olyan életben lévő személy, aki az eltartott tartására egy sorban lenne köteles a baleset folytán meghalt személlyel, az életben maradt személy által fizetendő tartásdíj összegét a járadékból le kell vonni.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
359. § (1) Ha a kár mértéke - akár csak részben - pontosan nem számítható ki, a bíróság a károkozásért felelős személyt olyan összegű általános kártérítés megfizetésére kötelezheti, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas.
A kártérítés általános szabályai alapján a kár bekövetkezését a károsultnak kell bizonyítania [lásd Ptk. 339. §-hoz fűzött magyarázatot]. A kártérítési jog további alapelve, hogy a felelős személy olyan mértékű kártérítést köteles megfizetni, amely olyan helyzetet idéz elő, mintha a károsodás be sem következett volna (teljes kártérítés elve). E követelmény kielégítésének alapfeltétele a kár mértékének megállapítása, amelyre a Ptk. számos szabályt tartalmaz [lásd Ptk. 355. §]. Előfordulhat azonban, hogy a kár mértékét nem lehet pontosan megállapítani, bizonyítani. Ez a körülmény azonban nem járhat azzal a következménnyel, hogy a károsult nem részesül kártérítésben, a károkozó pedig mentesül a kártérítési felelősség alól. E konfliktus feloldására vezeti be a Ptk. az általános kártérítés intézményét. Általános kártérítés megítélésére tehát akkor kerülhet sor, ha egészen bizonyos, hogy a károsultnak a kára bekövetkezett, illetve teljes bizonyossággal előre tudható, hogy az a jövőben be fog következni, a kár mértéke azonban pontosan nem állapítható meg a teljes körűen lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképpen sem.
Az általános kártérítés az eset körülményeitől függően megállapítható egy összegben, de járadék formájában is.
A Pp. 206. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bíróság a kártérítés vagy egyéb követelés összegét, ha a szakértői vélemény vagy más bizonyíték alapján meg nem állapítható, a per összes körülményeinek mérlegelésével belátása szerint határozza meg. Egyértelmű, hogy az általános kártérítés anyagi jogi, a Pp. fent idézett szabálya pedig eljárásjogi rendelkezés. Az eljárásjogi szabály mérlegelési jogkört biztosít a bíróság számára arra az esetre, ha a teljes körű bizonyítás lefolytatását követően a követelés összege pontosan nem határozható meg. Ebből az is következik, hogy a bíróság nem mellőzheti a vizsgálatot akkor sem, ha terjedelmes bizonyítás lefolytatása szükséges és remény van arra, hogy a bizonyítási eljárás eredményeképpen a kár pontos összege megállapítható lesz.
Az általános kártérítés tárgyában hozott bírósági határozattal elbírált igény ítélt dolog, az elbírált kártérítési igény újból vitássá nem tehető. Ez azt jelenti, hogy ha az általános kártérítést a bíróság egy összegben állapította meg, és utóbb kiderül, hogy a kár mértéke nem egyezik meg a megállapított kártérítéssel, nincs mód a kártérítés mértékének megváltoztatására. Ez azonban nem akadálya annak, hogy az általános kártérítés fejében az arra jogosított fél perújítási kérelmében az ítélet megváltoztatását kérje, ha a perújítás feltételei egyébként fennállnak. Továbbá lehetőség van arra is, hogy ha az általános kártérítést járadék formájában ítélték meg, a károsult utóbb, a körülmények megváltozása okán a járadék összegének felemelését kérje [lásd Ptk. 357. § (4) bekezdés, PK 48. számú állásfoglalás].
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(2) Az általános kártérítés visszakövetelésének nincs helye azon az alapon, hogy a tényleges kár mértéke utóbb nem érte el az általános kártérítés összegét. Ha azonban a kötelezett általános kártérítésként járadékot fizet, a járadék mértékének csökkentését vagy a járadékfizetés időtartamának megváltoztatását a körülmények alakulásához képest követelheti.
Az általános kártérítés megítélésére azért kerül sor, mert a döntéshozatalkor az azt megelőzően lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképpen nem volt pontosan kiszámítható a kár összege. Bizonyos idő eltelte után azonban nyilvánvalóvá válhat a kár pontos összege. A törvényi rendelkezés egyértelművé teszi, hogy a károkozó nem követelheti vissza a károsulttól az általános kártérítés és a tényleges kár közötti különbözetet. Megjegyezzük, hogy - az (1) bekezdéshez fűzött magyarázatnak megfelelően - a károsult sem jogosult arra, hogy igényelje a tényleges kárnak az általános kártérítés összegét meghaladó részét. Az ilyen igény érvényesítését kizárja a Pp. 229. § (1) bekezdésben foglalt rendelkezés.
Ha azonban a bíróság az általános kártérítést nem egy összegben, hanem járadékként állapította meg, lehetőség van arra, hogy a felek a Pp. 230. § (1)-(3) bekezdései értelmében indítsanak pert a járadék összegének vagy a járadékfizetés időpontjának megváltoztatása iránt. Az ilyen igény érvényesítésének az a feltétele, hogy lényegesen megváltozzanak azok a körülmények, amelyekre a bíróság az ítéletét alapította. Ebben az estben a járadékösszeg mértékének módosítását nem az általános kártérítés megállapításánál figyelembe vett körülmények indokolják, hanem a felek vagyoni, személyi, egészségi stb. viszonyaiban időközben beállott változások.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
360. § (1) A kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes.
A kártérítési összeg után kamat a károsodás bekövetkeztétől jár, a bíróság azonban csak a kereseti kérelemnek megfelelő időponttól ítélhet meg kamatot.
A kártérítés a károsodás bekövetkezésekor nyomban esedékes. A károsodás bekövetkezése azonban nem feltétlenül esik egybe a károkozás időpontjával, hiszen elképzelhető, hogy a károsodás csak egy későbbi időpontban következik be (például egyes egészségkárosodások esetén).
A kártérítés esedékességének az alábbiak tekintetében van jelentősége:
- a károsodás bekövetkezte az elévülési idő kezdete [lásd még (4) bekezdés];
- a károkozó a károsodás bekövetkeztekor nyomban köteles a kártérítést megfizetni;
- ez az időpont a késedelmi kamatfizetés kezdő időpontja [lásd még (2) bekezdés];
- ezt az időpontot megelőzően a kártérítési igényt nem lehet perben érvényesíteni.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(2) A kárért felelős személy helyzetére a szerződés teljesítésében késedelmes kötelezettre irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
A törvény kimondja, hogy a kárért felelős személy helyzetére a szerződés teljesítésében késedelmesen kötelezettre irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. E szabályból következik, hogy a károkozó, a károsodás bekövetkezésétől számítva a kártérítés megfizetésével késedelemben van, így a Ptk. 301. §-nak megfelelően a kártérítés mértékéhez igazodó késedelmi kamatot köteles fizetni.
A kártérítési összeg után kamat a károsodás bekövetkeztétől jár, a bíróság azonban csak a kereseti kérelemnek megfelelő időponttól ítélhet meg kamatot, mert a bíróság nem terjeszkedhet túl a kereseti kérelmen (Pp. 215. §).
Ha a kártérítési összeg egyes részei különböző időpontokban esedékesek, a kamatfizetés kezdő időpontjaként - átlagos számítás alapján - egységes kamatfizetési kezdő időpont is meghatározható.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(3) Az engedményezésre, a tartozásátvállalásra, a követelések biztosítására, a teljesítésre és beszámításra vonatkozó szabályokat a kártérítési követelésekre is megfelelően alkalmazni kell.
Az utaló szabály értelmében a kártérítési követelésekre megfelelően alkalmazni kell
- az engedményezésre,
- a tartozásátvállalásra,
- a követelések biztosítására,
- a teljesítésre és
- a beszámításra vonatkozó anyagi jogi szabályokat.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére
(4) Az elévülés szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy öt évnél rövidebb idő alatt nem évülhet el a követelés, ha a kárt szándékosan vagy bűncselekménnyel okozták. A bűncselekménnyel okozott kár esetén azonban a követelés öt éven túl sem évül el mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége el nem évül.
A kártérítési követelés a károsodás bekövetkeztével válik esedékessé. Ennek megfelelően a kártérítési követelés elévülése akkor is a követelés esedékességétől, vagyis a károsodás bekövetkeztétől kezdődik, ha a károsult a károsodásáról később szerzett tudomást. Ilyen esetben, mivel a károsult menthető okból nem érvényesítette követelését, alkalmazandók a Ptk. 326. § (2) bekezdésében foglalt szabályok.
Baleseti járadék követelés esetén az elévülési idő a járadékkövetelés egészére, tehát a jövőben lejáró részletekre vonatkozóan is egységesen akkor kezdődik, amikor a baleset folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenés, illetőleg munkaképtelenség első ízben vezetett keresetkiesésben (jövedelem-kiesésben) megmutatkozó károsodásra. Az egyes járadékrészletek iránti követelés azonban az elévülési határidőn belül is csak a Ptk. 280. §-ának (3) bekezdésében meghatározott korlátok között érvényesíthető bírósági úton.
Fel a Kártérítés . net oldal tetejére